Közélet

2017.01.21. 13:30

Bivalybőr kerék szegecsekkel

Pár hónappal ezelőtt Szolnok város utcáin is megjelent a legmodernebb technikát képviselő elektromos autóbusz. Csendes, kényelmes, és ráadásul nem szennyezi a környezetet. De amíg ezek a korszerű járművek kialakultak, bizony sok víz lefolyt a Tiszán – hogy elődeinket idézzem. Lassan egy évszázada lesz, hogy a megyeszékhelyen is feltűnt az első autóbusz.

Szikszai Mihály levéltáros

Fotós: Picasa

Szolnokon 1921-ben megjelent a város utcáin az első menetrendszerű autóbusz. Vígh Kálmán vállalkozó közlekedtette a Büssing típusú járművet két útvonalon, a vasútállomás–megyeháza és a megyeháza–közkórház között. Igaz, hogy a járművet még ebben az évben a garázsban ismeretlen tettesek felgyújtották! Bebizonyosodott, hogy a tömegközlekedést a nagy tőkebefektetést nem igénylő, a forgalomhoz jobban igazodó autóbuszokkal lehet eredményesen lebonyolítani.
Szolnokon és a megyében ezután egymást követve jelentek meg az autóbuszt közlekedtető vállalkozások. 1923-ban Horváth László–Lehoczky Mihály indított helyi járatot, a vasútállomás–megyeháza között. A cég egyébként tervezte a Szapáry utcától a közkórházig közlekedő buszok megindítását. 1926-ban már három járművel Benz, Horch és Reiner típusokkal rendelkeztek. A Benz típus kerekei még tömör gumiból készültek.

A Horch típust Horváth műhelyében emeletes autóbusszá alakították át. Érdekessége volt ennek a járműnek: a masszával kitöltött kerekek, melyek bivalybőr burkolásúak voltak, szegecsekkel erősítve. Az egyik busz már Szolnok–Rákóczifalva között szállította az utasokat.
Két év múlva Gulyás és Pintér vállalata indított autóbusz-közlekedést Szolnok piactér és Besenyszög községháza között. A járatok közlekedtetését később Szvitek István folytatta. 1928-ban Fábry Béla bonyolított le távolsági forgalmat a megyeháza és Kőtelek között. Fábry egy kiselejtezett tehergépkocsit vásárolt, melyre favázas kocsiszekrényt épített, ezzel szállította az utasokat. 1930-tól Sóthy Imre és István MÁVAG Mercedes autóbusza közlekedett ezen az útvonalon.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Autóbusz az 1930-as évekből. Akkoriban még nem volt csengő az ilyen járműveken FOTÓ: Levéltár
[/caption]

Juhász János és Szegedi István vállalkozása hat autóbusszal rendelkezett. Szolnok területét a Tiszakürt–Szolnok városháza között közlekedő busz érintette. Két autóbusz Tiszakürt–Cibakháza és Tiszakürt–Tiszaföldvár útvonalon végzett utasszállítást. 1931-től indult meg a közlekedés Szolnok–Tiszasüly között. A Tiszazugban 1926-tól szállította autóbusz az utasokat Kunszentmárton–Tiszaug között. 1928-ban a Túrkeve–Kisújszállás útvonalra „géperejű bérkocsi” közlekedtetésére Farkas Gusztáv kapott iparengedélyt.
A RÁBA típusú autóbuszokon a gépkocsivezető az ülésből egy csuklós fémkar segítségével nyithatta és zárhatta az ajtót. Ez némileg segítette a kalauz munkáját, mivel nem kellett az ajtóval foglalkoznia. Az önműködő ajtó, amit a vezetőfülkéből egy gombnyomással lehet működtetni, már a mai buszok jellemzője. Szintúgy a műholdas helyzetmeghatározó, és utastájékoztató-rendszer, ami még korszerűbbé teszi napjaink tömegközlekedési járműveit.

A kalauz egyszerűen csak kiáltott

Az első autóbuszokon csengő, irányjelző nem volt. A gépkocsivezető a kezével jelezte az irányváltoztatás szándékát. A csengő rendszeresítése előtt, a kalauz élőszóval adott jelzést a gépkocsivezetőnek. Az 1940-es években vásárolt német Mercedes autóbuszok már csengőrendszerrel és elektromos irányjelzővel voltak felszerelve. Az autóbuszok kezdetben benzinnel üzemeltek és kézi indítókarral (kurbli) indították be a motorjukat. Később a Láng-gyártmányú magyar és Mercedes típusú autóbuszokon már Diesel-motort alkalmaztak. További fejlődést jelentett az akkumulátorról meghajtott önindító bevezetése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!