2017.03.31. 15:30
A szolnoki kórházban töltött napok utáni gondolatok
Pár éve, amikor egy társaságban vidáman „hetvenkedtem” a korommal, egyik ott lévő orvos ismerősöm lehűtött. Ha semmi panaszod sincs, egy vizsgálat során már negyvenévesen is kiderülhet, hogy nincs minden rendben, például a vérnyomásoddal vagy az ízületeiddel...
Nem telt el azóta sok idő, mikor észrevettem, hogy egyre homályosabb a látásom, és végül emiatt kellett szürkehályog-műtétre a kórházba vonulnom. Nem sokkal ezután, a fülemen évtizedek óta megférő aprócska bőrtumor sebészeti eltávolítására kellett befeküdnöm; „mert rosszindulatú is lehet!” indoklással. (És tényleg az volt.)
Legfrissebben a vérnyomásom és a magas pulzusom okozott számomra is érezhető problémát, és ennek megszüntetésére kellett közel egy hétig a Hetényi Géza Kórház Kardiológiai Osztályának vendégszeretetét élveznem.
Így most hirtelen, „fogyasztóként” is megtapasztalhattam a magyar egészségügyet, amelyet évtizedek óta át- meg átsző a politika. Pro és kontra olvassuk, halljuk ezzel és az orvostársadalommal kapcsolatos nyilatkozatokat és véleményeket. Eközben a kórházakban megszoktuk, hogy poharat, evőeszközt, WC-papírt stb. nekünk kell vinni, ahol megbeszélik a betegek, hogy ki az, aki „csak a pénzre megy, de amúgy rendes”, és ki nem fogad el hálapénzt.
A Lajtán túl az a sértés, ha a beteg pénzt akar dugdosni orvosa zsebébe, de nálunk olykor maga az orvos kevesli a borítékot...
Bevallom, én – elveim ellenére – hálapénzpárti vagyok, mert érdemtelenül alulfizetettek az egészségügyben dolgozók (is), s ezen az sem változtat, hogy olykor – mint legutóbb az ápolók napján – ünnepélyesen köszöntik őket.
Az egészségüggyel kapcsolatos utóbbi kormányintézkedések biztatónak tűnnek. Nagy kérdés, hogy a megemelt fizetések hatására megváltoznak-e az ágazaton belül eddig tapasztalt több évtizedes beidegződések; a hálapénzt átadó helyzetek teremtése, a pénz elfogadása, s a rendszerben a betegek kiszolgáltatottsága.
A kórházban eltöltött napjaim alapján a kardilógiai osztályon éreztem maradéktalanul orvosoktól és ápolóktól egyaránt a szolgálatjelleget; hogy a betegekért vagyunk! Szerettem volna a távozásom előtt hálámat én is szokásosan leróni, hisz megérdemelték volna, de a Gyuricza főorvos asszony vezette csoport erre nem adott alkalmat. Tehát szerencsére van és lehetne megfelelő egészségügyi ellátást követendő gyakorlat a Hetényi kórházban is...
Horváth Attila, Szolnok