Közélet

2017.04.19. 13:50

Nagycsaládosokat támogat a község

Az önkormányzat többgyermekes, rászoruló fiatal családok lakhatását és helyben maradását támogatja. A helyhatóság ingatlanokat vásárol, ezeket felújítja és pályáztatás útján a családok rendelkezésére bocsátja.

U. L.

– Az ingatlanokat önerőből vásároljuk, és a közmunka keretében alakítjuk át szociális bérlakásoknak – mondta el kérdésünkre Kerekes András polgármester. Elmondása szerint tavaly és idén eddig hat családi házat vásároltak, ebből háromban már laknak. Az idei évben öt ingatlan energetikai korszerűsítését végzik.
– Komfortos lakásokat adunk át – jegyezte meg a településvezető.

Céljuk, hogy elejét vegyék a fiatalok elvándorlásának és a népességcsökkenésnek.
– Szeretnénk növelni a községben a gyermekek létszámát, a fiatal családok helyben maradását és Tiszaszőlősre költözését segíteni – fogalmazott. Érdeklődésünkre azt mondta: a megvásárolt ingatlanokat helyben gyártott építőanyagokkal, nyílászárókkal korszerűsítik. A közeljövőben is tervezik néhány új családi ház vásárlását és felújítását, azonban ez a rendelkezésre álló költségvetési mozgástértől függ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!