Közélet

2017.04.20. 14:30

Újabb falvakba jut el a szűrőprogram

Évek óta összeszokott és rendkívül lelkes csapat végzi azokat a szűrővizsgálatokat, melyekkel a megyei önkormányzat a Jász-Nagykun-­Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet munkatársaival karöltve egyedülálló programot tud lebonyolítani.

Sz. Zs.

A kistelepülési szűrővizsgálatokat végző orvosok és egészségügyi dolgozók áldozatos munkájukat önkéntesen végzik a megye településein és az erdélyi kis falvakban egyaránt, csupán a segítségnyújtás öröméért.

Megyénkben az első ütemben az ezer fő alatti népességszámú településeken, második ütemben az ezer és ezerötszáz fő közötti, harmadik ütemben pedig az ezerötszáz és kétezer fő népességszámú településeken történt meg. Emellett többéves hagyomány már, hogy határokon átívelő kezdeményezéssel erdélyi kistelepüléseken élőkhöz is közelebb viszik a színvonalas egészségügyi ellátást.

Az elmúlt időszakban Hargita és Kovászna megye több településén is végeztek az igények előzetes egyeztetése alapján szemészeti, kardiológiai, belgyógyászati, gyerekgyógyászati, bőrgyógyászati és szájüregi rákszűréses vizsgálatokat a szakemberek.

Most pedig azt tervezik, hogy ismét Kovászna megye nehezen megközelíthető kis településeire juttatják el ezt a lehetőséget. Öt kis falu lakóinak egészségügyi vizsgálatára kerül sor júniusban, a bázis pedig – ahol valójában végzik a szűréseket a Hetényi kórház dolgozói – Mikófalva és Sepsibükkszád lesz. Újdonságnak számít, hogy az eddig megszokott elemek mellett idén már neurológiai vizsgálatra is lehetőség nyílik.

A korábbiaknak megfelelően idén sem érkeznek üres kézzel az egészségügyi szakemberek. Egy hordozható EKG-készüléket, illetve a Béres Zrt. gyógyszereit viszik ajándékba a helyieknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!