Közélet

2017.07.05. 10:50

Egyre többen tartják be a szabályokat

Pénteken telt le a parlagfű-mentesítési türelmi­ idő, azaz eddig az időpontig kellett a növény terjedését megakadályozni a bel- és külterületeken egyaránt.

H. G.



– Évről évre többen figyelnek oda a parlagfű-mentesítésre, és ebben nagyban közrejátszanak a növény okozta­ allergiás megbetegedések – kezdte a részleteket Palya ­István polgármester. A faluvezető elmondta, rendszerint már a június harmincadikai határidő előtt figyelmeztetik azokat a lakosokat, akik ­addig nem távolították el területükről a fűfélét.


– Igyekszünk előre szólni ott, ahol probléma adódik – mondta, s hozzátette, az önkormányzat ügyel arra, ne kaphassanak büntetést azok, akik önhibájukon kívül nem tudták rendezni telküket.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] A település ügyel a külterületekre és erre kérik az ott gazdálkodókat is | Fotó: H. G.
[/caption]


– A szabályok betartatásakor külön kezeljük azokat a helyieket, akik betegek, kórházi ellátásukat töltik, vagy bármely más, nyomós ­okból nem tudnak intézkedni a mentesítés ügyében – taglalta honlapunknak a témát, és azt is elárulta, jellemzően a belterületeken szokott elmaradni az irtás, a külterületeken gazdálkodók legtöbbje tisztában van a mentesítés jelentőségével és elmaradásának pénzügyi következményeivel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!