Katasztrófavédelem

2017.08.30. 09:33

Szolnok is részt vett a legerősebb tűzoltók versenyén

Folytatva a hagyományt, Békés megye negyedszer adott otthont a TFA (Toughest Firefighter Alive) nemzetközi tűzoltó sportbajnokságnak.

Az idén hat országból százhatvanegy tűzoltó érkezett a nemzetközivé vált viadalra.

Az augusztus 25-26-án megtartott versenyt a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az „Őrizd a lángot” Alapítvány és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte meg Orosházán. A kétnapos megmérettetésre az ország minden részéről érkeztek tűzoltók, de a küzdelemben részt vettek osztrák, lengyel, román, szlovák és német versenyzők is.

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből hatan indultak, Czifra Zsolt szolnoki tűzoltó beszámolója szerint csapatépítésnek, tapasztalatszerzésnek és az állóképesség tesztelésének is remek terepe ez a megmérettetés

Saját korcsoportjában 11.lett, 67 induló között. Handzsuj Mihály 12. helyezést ért el.

A „mieink” saját teljesítményükről úgy nyilatkoztak:

„Tisztességesen helytálltunk, jövőre jobbak leszünk!”

Az első versenynapon a hat versenyszámból az első öt feladatot – tizenöt kilogrammos ballonok cipelése húsz méteren keresztül, átmászás egy három méter magas palánkon, egy sínpályára helyezett, hetvenöt kilós fémtömb meghatározott távolságra eljuttatása egy tízkilós kalapáccsal ütve, személygépjármű motorteréből kiemelt hetven kilós akkumulátor kijelölt területre helyezése, majd egy farönkről karika lemetszése kézifűrésszel – teljes bevetési védőruhában kellett végrehajtaniuk a tűzoltóknak.

A hatodik feladatnál a versenyző – védőfelszereléseit levetve – egy medencében húsz kilogrammos súlyokat cipelve kerülte meg a derékig érő vízben a kihelyezett bójákat.

A második versenynapon az első két feladat végrehajtása alatt – alapvezeték kihúzása negyven méterre, majd ötven-ötven ütés végrehajtása egy hatkilós kalapáccsal – szintén a teljes bevetési védőruhát viselték az indulók.

Ezt követően a versenyzők már légzőkészülék nélkül küzdhették le az akadályokat, hogy a harmadik állomáson egy két méter magas palánkon átmásszanak, majd egy nyolcvan kilogrammos bábut cipeljenek hatvan méteren keresztül.

Annak, aki ezzel is megbirkózott, és maradék erejét összeszedve legyőzte fáradtságát, két, egyenként tizenöt kilogrammos kannával kellett fellépcsőznie egy mobilállványra, hogy aztán az előre rögzített mentőkötél segítségével a talajon elhelyezett két összetekert tömlőt is felhúzza.

A cél előtt végül a kannákkal együtt le kellett gyalogolnia az állványról és át kellett bújnia egy nyolcvan centiméter átmérőjű és hat méter hosszú kúszófolyosón.

Ha sikerült végrehajtani a feladatot, már „csak” egy dolog maradt hátra: végérvényesen leállítani az időmérést. Volt, aki mosolygott, mások arca azonban már eltorzult a fáradtságtól, amikor a megváltást jelentő időmérőhöz értek – közölte honlapján a megyei katasztrófavédelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!