Szolnok

2017.09.11. 06:56

Három személyt jutalmaznak idén Prima díjjal Szolnokon

Idén is szeptember 16-án, a Szigligeti Színházban tartandó nagyszabású gálán derül fény arra, hogy ki az a három személy, aki átveheti az idei területi Prima díjat és a vele járó egymillió forintot.

– A tanácsadó testület kedden ült össze, s végül közös álláspontra jutottunk – mondja dr. Lits József

Fotó: Mészáros János

Az országos Prima Primissima díjakat 2003 óta adja át a Demján Sándor által létrehozott alapítvány. E díj osztatlan sikere ráébresztette a vállalkozói szférát, milyen fontos is kiválóságaink elismerése, így 2005-től a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei szervezetei is létrehozták a területi Prima díjakat, a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport helyi legjobbjainak elismerésére.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében dr. Lits József, a VOSZ megyei elnöke a kezdetektől gondozza e díjakat és viszi vállán a kezdeményezés köré épülő nem csekély szervezőmunkát a felhívások kiküldésétől kezdve a szponzorok felkutatásán át a gála lebonyolításáig.

– Kezdetektől arra törekszünk, hogy azokra az elismerésre méltó személyekre is essen egy kis fény, akik egyébként Budapesttől, a reflektorfénytől távol élnek – vallotta dr. Lits József.

– Ezt szeretnénk a Prima-gálák megszervezésével is elősegíteni.

„Lényeges, hogy ez egy spontán kezdeményezés, nem a politika által befolyásolt akarat mozgatja, talán ebben is rejlik az egyébként igen nívós rendezvény sikere”

– A Prima-jelöltek nagyszerű emberek, és kicsit szégyellem is, hogy csak tízen juthatnak be a döntőbe, és sajnos csak 3 győztes kaphatja meg a díjat, illetve egy közönség- és egy különdíjast választhatunk, pedig mindenki megérdemelné az elismerést, aki bekerült a 30 jelölt közé.

– Már előző év novemberében kiküldjük a felhívást az önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez, hogy tegyenek javaslatot a díjazásra érdemesnek tartott személyekre. Be is fut általában 150–160 ajánlás, ebből válogatjuk ki kategóriánként azt a tízszer három főt, akit a legtöbben ajánlottak.

– A harminc jelöltet fotóval bemutatjuk az Új Néplapban, egy külön oldalon, három-négy hónapig pedig lehet rájuk szavazni, a beérkezett voksok száma alapján dől el, kik kerülnek a döntőbe, a döntősökre leadott szavazatokat pedig augusztus végéig várjuk – idézte fel a folyamatot.

– A tanácsadó testület kedden ült össze, s végül közös álláspontra jutottunk – mondja dr. Lits József
Fotós: Mészáros János

– Idén 26 933 szavazólap érkezett be, ami azért is nagy dolog, hiszen ebben a települések közösségformáló ereje is megmutatkozik.

„Egy egész falu is képes összefogni annak érdekében, hogy jelöltjükre minél többen szavazzanak”

– Mennek utána, biztatják az ismerősöket, hogy szavazzatok X. Y.-ra, ő nagyszerű ember, őrá büszkék lehetünk.

– Vásárolják is ilyenkor többesével az újságot, hogy minél több szavazólaphoz jussanak, hallom, milyen gyorsan is fogy ilyenkor. Az idei díjra legérdemesebbek személye egyébként már eldőlt.

– A tanácsadó testület kedden ült össze, és gyakorlatilag jó két órán keresztül győzködtük egymást. Nekem is volt például egy előterjesztésem, amit aztán leszavaztak, de mindenki elmondta a maga álláspontját, futottunk újra, meg újra egy kört, míg végül közös álláspontra jutottunk.

– De úgy érzem, olyanokat választottunk, akik az elismerést maximálisan megérdemlik. Azt is nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy egy szervezet, egy intézmény, egy vállalkozás szürke eminenciások nélkül nem létezik, és én úgy érzem, nagyon sok szürke eminenciás munkája szükséges ahhoz is, hogy életre hívjunk egy ilyen rendezvényt.

– Az én munkámat is hányan segítik pusztán egy köszönömért… Vagy gondoljunk azokra, akik majd az év mesterembereiként fognak a rendezvényen ott állni a színpadon!

A megyei VOSZ-elnöktől azt is megtudtuk, főként a kisvállalkozásoknak köszönhető a gála anyagi hátterének megteremtése, sokan még csak nem is VOSZ-tagok, de hajlandóak a zsebükbe nyúlni, mert mélyen egyetértenek e kezdeményezés sikerével.

A közreműködők is nagyon pozitívan állnak a kérdéshez, van, aki még külföldről is hajlandó eljönni úgy, hogy nem kér útiköltség-térítést.

Minden adott tehát az idei rendezvény sikeréhez is, ahhoz pedig, hogy a díjazottak személyéről lehulljon a lepel, jövő szombatig várni kell.

Akadnak emlékezetes mozzanatok

A szervezés nem egyszerű feladat, sok küzdelem, energia- és időbefektetés áll egy ekkora szabású rendezvény sikere mögött. Már a rengeteg szavazólap összeszámolása sem csekélység.

De még a vendégek meghívása, itt-tartózkodásuk alatt elkalauzolásuk is szervezőmunkát igényel, s érhetik is váratlan meglepetések az embert.

– Sztorik mindig vannak – idézett fel pár humoros mozzanatot az előkészületek során szerzett élményekből dr. Lits József.

– Egyszer Csányi Sándor felhívott délután, hogy Jóska, nem megyek, megértesz, ugye?

– Itt fekszem a kórházban. Sándor, mondom, nem mondasz igazat! Mire hallom a telefonból: nővérke, mondja már meg ennek az embernek, hogy hol vagyok! Az történt, hogy kiment a bokája a vadászaton, pedig ő lett volna az egyik díjátadó!

Kovács Berta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!