RÁKÓCZIFALVA

2017.09.20. 06:57

Hátborzongató üzenettel is találkoztak már régiséggyűjtés közben

Összeszámolni is nehéz volna, hány, hajdani időkből való vasaló, szódásüveg, daráló, bögre, lámpás, díszdoboz és egyéb régiség sorakozik Dudás Attila és felesége, Füleki Angéla gyűjteményében, melyet a napokban felavatott Régi Idők Házában immár a nagyközönség is megtekinthet.

Füleki Angélának a régi könyvek a kedvencei mostanság

Fotó: Mészáros János

A házaspár mindkét tagja vonzódik a hagyományokhoz, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy saját ingatlanjukat alakították át több szobás kiállítótérré. A gyűjtemény darabjainak beszerzésében, felkutatásában pedig Angéla vállalt oroszlánrészt. De hogyan is kezdődött mindez?

– Volt két székünk, ami a dédnagymamámtól maradt ránk – idézte fel a kezdeti mozzanatokat Angéla.

– Elvittem Balázs Antalhoz, a Macimúzeum vezetőjéhez, aki régi tárgyak felújításával foglalkozik. „Te fogod megcsinálni!”, jelentette ki, korábban ugyanis mindig megengedte, hogy a műhelyében újítsak fel régi bútorokat.

– Persze segített, hiszen nagyon laikus voltam. Itt találkoztam olyanokkal, akik régi darálókat, szódásüvegeket árultak. Ha összegyűlt egy kis pénzem, vettem én is, mivel nagyon vonzódom a régiségekhez – mondta.

– Óriási nagy élmény számomra, ha hozzájutok egy-egy új darabhoz. Imádok vásárokba járni, a Balaton-felvidéktől Szegedig majd’ mindenütt megfordultam már. Jártam a vásárokat, hol a férjemmel, hol a testvéremmel, keresve olyan régiségeket, melyek a gyűjteménybe illenek, gyarapodtak a tárgyak.

Füleki Angélának a régi könyvek a kedvencei mostanság
Fotós: Mészáros János

– Később a gyűjtögetésen túl már az is célunkká vált, hogy Rákóczifalvának legyen egy plusz látványossága, amely értékeket is hordoz. A Régi Idők Házává alakított ingatlant még a férjem édesapja vette meg, és miután felújítottuk, olyan szépnek találtuk, hogy nem akartuk albérlőknek kiadni.

– Tanakodtunk, mi legyen vele, végül Antalékat megkérdeztük, segítenek-e berendezni. Nekünk is voltak régi tárgyaink, nekik is, nem tudtunk őket hová tenni, ezért úgy döntöttünk, hogy itt, az épületben helyezzük el őket.

Számos kis történet is fűződik a sokéves „kincsvadászathoz” – hiszen a házaspárnak valóban kincset érnek ezek a tárgyak.

– Egyszer Dorozsmán voltunk lakodalomban, és én már a menyasszonnyal másnap kimentem a helyi vásárba, ahol két kis öreg árult régi szódásüvegeket. Vettem is tőlük. Aztán megtudtam, hogy az ilyen kék üveg nagyon ritka, így legközelebb én telefonáltam nekik, hogy van-e még, mert megvenném.

– Hűha, mondták, siessek akkor Mórahalomra, ott tudom átvenni, mert indulnak a hétvégi vásárra, Pécsre. Végül így jutottam hozzá a kicsi, kék szódásüveghez – mesélte Angéla, aki viszont mostanában leginkább a régi könyvekért rajong.

Papírgyűjtésnél került elő például egy régi imakönyv, amely mély benyomást tett rá. Egykori gazdája üzenetet írt bele a gyerekeinek, hogy édesapjuk meghalt a fronton, és milyen fontos, hogy összefogjanak, mert már csak ők maradtak egymásnak.

Vannak az 1900-as évek legelején készült szakácskönyvei, és olvasmánynak is érdekes a hajdani Felköszöntőkönyv, mely például paphoz, cipészhez, tanfelügyelőhöz címzett pohárköszöntőket is rejt.

Vannak egyébként vallási „ereklyéik” is: a tisztaszobát kimondottan az egyházi gyűjteménynek engedték át: szentképek, szobrok, feszületek sorakoznak, külön érdekesség a 18. századi barokk térdeplős.

Van még tennivaló a házban

A későbbiekben egy kis boltot is szeretnének majd kialakítani az épületben, már elkezdték berendezni az e célra szánt kis szobát. A látogatók a tervek szerint itt vehetnek majd különféle kis emléktárgyakat, például hűtőmágnest, Rákóczifalva feliratú apróságokat, vagy akár helyi termékeket is.

További üvegezett tárolószekrények is kellenének, hiszen a kollekció gyarapodik, a helybéliektől is kapnak régiségeket, de otthon is akad még száz darab köcsög, aminek jó lenne itt helyet találni.

Kovács Berta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!