TOMAJMONOSTORA

2017.09.02. 18:30

Ötven év után végre tornaterem épül

Az elmúlt években több lépcsőben újult meg az ­iskola Tomajmonostorán, most folytatódik a munka, energetikailag korszerűsödhet az épület.

Emellett új tornaterem is épül, mellyel egy ötvenéves szakasz zárul le a helyi oktatásban.

A Nemzeti Sportközpont beruházásában épül új tornaterem a községben, a helyet már kijelölték, kész tervekkel rendelkezik a projekt. A kivitelezés megkezdése előtt egy ­bürokratikus utat kell bejárni, a település rendezési tervének módosításától egészen a közbeszer­zésig.

– A fejlesztés közel háromszázmillió forintból valósul meg. Nagyon örülünk neki, hiszen fél évszázada hiánycikk egy tornaterem a településen, eddig egy tornaszoba és a művelődési ház nagyterme adott otthont a tornaóráknak – reagált a megkeresésre Fazekas Szabolcs polgármester, aki fontos mérföldkőnek nevezte a 2018-ban megvalósuló fejlesztést.

A környező hat településről százhetven gyermek jár az oktatási intézménybe, Tiszaszentimréről, Kunhegyesről, Kunmadarasról, ­Tiszaderzsről, Abádszalókról és Kenderes-­Bánhalmáról is.

Az elmúlt hét év alatt száz fővel nőtt a tanulók­ száma a tomaji általános iskolában, aminek oka, hogy az intézmény egy jelentős minőségjavuláson ment át az említett időszakban.

A tornaterem hiánya már az 1950-es években érezhető volt Tomajmonostorán.

Akkoriban még hetente két testnevelésórát tartottak, a felszerelés nagyon szegényes és hiányos volt, tornaterem pedig nem állt rendelkezésükre.

– A tantermek olajos padló­ján tartottuk a testnevelésórákat, soha nem volt tornatermünk, ugrószekrénynek is a szenesládát használtuk – kezdte a régmúlt felidézését Kovács Béla Róbert, aki negyvenhét évig volt a helyi általános iskola testnevelő tanára, majd igazgatója.

Elmondása szerint, 1971-ben bővítették az intézmény épületét néhány tanteremmel és egy tornaszobával. A gyereklétszám növekedése ­miatt viszont idővel a tornaszoba is kicsit lett, egyre nagyobb igény mutatkozott egy tornaterem építésére.

– Míg iskolaigazgató voltam, sokszor próbáltunk tornatermet létesíteni a községben, sikertelenül.

– Általában forrás és egyéb hiányosságok miatt hiúsult meg több próbálkozásunk, évtizedek óta szükség lenne rá – fogalmazott a nyugalmazott pedagógus és intézményvezető, majd hozzátette: a mostani beruházás égető hiányosságot orvosol.

Az iskola épülete is tovább fejlődik a közeljövőben, miután egy területfejlesztési pályázaton, több mint ötvenmillió forintot nyert az önkormányzat az iskolaépület energetikai korszerűsítésére.

Sokat javult az oktatás színvonala

Míg 2010-ben még csak hetven gyerek járt az általános iskolába Tomajmonostorán, 2017-ben több mint százhetven tanulója volt az intézménynek.

Ez az oktatási rendszer folyamatos változása mellett szembetűnő fejlődést jelent. A siker titka az, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányok kompenzálására, fejlesztő szakköröket, valamint művészeti foglalkozásokat is tartanak.

Árulkodó adat, hogy az elmúlt két esztendőben minden jelentkező diákjukat felvették középiskolába, kompetenciaszint-mérésen pedig az országos átlag felett teljesített az iskola.

Ujvári László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!