JÁSZKUNSÁG

2017.09.03. 11:30

Hamar „selejtes” lett a bicikliút egy része, most megjavították

Nem megfelelő rétegvastagság miatt több helyen is javítani kellett a Szolnok és Martfű közötti kerékpárutat.

Többévnyi huzavona után augusztus elején elkezdődött a Rákóczifalva és Martfű közötti kerékpárút garanciális javítása. Az érintett három önkormányzat az utóbbi években többször jelezte a kivitelező cégnek, hogy problémák vannak az út minőségével: az összetöredezett lett, több helyen megsüllyedt.

– Falva és Újfalu között négy ponton, Újfalu és Martfű között két helyen vettek mintát az útból. A fúrásokat minden esetben a kerékpárút közepén végezték, majd a mintákat laboratóriumba szállították vizsgálatra – magyarázza Papp János, Rákócziújfalu polgármestere.

Az eredmények kiértékelése megerősítette azt a gyanút: az egyes szakaszokon vett minta közül több is a „selejtes” kategóriába tartozott (a minimálisan harmincnégy milliméter vastagság helyett csak huszonkettő vagy huszonhét milliméter volt), néhányat pedig „minőségcsökkentnek” tekintettek a kopóréteg vastagságát vizsgálva.

Ahol megfelelő volt az eredmény, az annak köszönhető, hogy az elmúlt években ott javítás, azaz ráépítés történt.

A szakértők megállapították tehát, hogy a pályaszerkezeti rétegek többhelyütt nem a megfelelő vastagságban épültek be. Az önkormányzatoknak kiküldött jegyzőkönyvben az olvasható, hogy emiatt szükséges a mihamarabbi javítás.

Már csak azért is, mert a hétkilométeres kerékpárút 2011-es megépítésére

az önkormányzatok európai uniós forrásból 175 millió forint támogatást nyertek.

Amennyiben pedig a projekt nem a támogatási szerződésben előírtak szerint valósul meg (azaz nem olyan minőségben, ahogy az elvárható), úgy a támogatási összeg arányos részét az irányító hatóság visszakövetelheti.

Időközben sikerült megegyeznie a vállalkozónak az önkormányzatokkal a javítás módjáról, így a munkálatok augusztusban elkezdődhettek. Az időt nem lehetett tovább húzni, ugyanis a befejezés határideje augusztus 31-én lejárt.

Még építik a kerékpárút padkáját a martfűi ipari parknál
Fotós: Mészáros János

– Hétfőn befejeztük a munkát, levonultunk az építési területről. Már csak a törmelékek elszállítása és pár helyen a padkaépítés, -javítás maradt hátra – mondta el honlapunknak Vass Árpád, a kivitelező cég építésvezetője, akit arról is faggattunk, mi okozhatta a kerékpárút idő előtti eltöredezését.

Vass Árpád azt válaszolta, ezt az utat több mint tíz éve tervezték, akkor nem voltak még annyira szigorúak az előírások, mint most. Ráadásul az altalaj térfogatváltozása is gondot okozott az eltelt évek alatt.

Az építésvezető szerint a kerékpárutat a mezőgazdasági gépek is tönkretették, valamint vélhetően üzemeltetési hiányosságok is eredményezték a minőségromlást. Az önkormányzatok ugyanis elképzelhető, hogy nem kaszálták le időben az út menti növényzetet, emiatt az esővíz nem tudott elfolyni...

– A kerékpárutat még valóban 2002-ben tervezték, azóta jó pár év eltelt… – ismeri el dr. Papp Antal, Martfű polgármestere, aki most elégedett a kivitelező munkájával, csakúgy, mint Rákócziújfalu településvezetője.

– Igényes, mindenre kiterjedő javítást végeztek a kivitelezők – összegzi véleményét Papp János.

Összesen több mint hét kilométerről van szó

A „Szolnok–Martfű kerékpárút Rákóczifalva–Rákócziújfalu–Martfű közötti szakaszainak megvalósítása” című pályázat konzorciumi együttműködésben valósult meg, melynek vezetője Martfű önkormányzata volt. A turizmusélénkítő beruházásra a három érintett település európai uniós forrásból százhetvenötmillió forint támogatást nyert, a teljes költségvetés kétszázhatmillió forint.

A tizenöt százalékos önerőt a településekre eső kerékpárút hosszának arányában osztották meg az önkormányzatok. A fejlesztés két szakaszon valósult meg: Rákóczifalva és Rákócziújfalu között három, Rákócziújfalu és Martfű között több mint négy kilométernyi új kerékpárút épült.

Joó Zsuzsa

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!