SZOLNOK

2017.10.05. 11:30

Sok fiatal, köztük lány választja manapság a hon- és rendvédelmi pályát

Szerda kora reggel elszánt fiatalok lépték át az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázis kapuját, hogy aznap délig leküzdjék az előttük álló akadályokat.

A megméretés egyik legizgalmasabb állomása a lövészet volt

Fotó: Mészáros Géza

Haditornára érkeztek a szolnoki helyőrségbe, ahol „középiskolás fokon” tanultak katonáskodni.

A huszonegyedik század eleji országos hadijáték verseny korántsem a középkori lovagi tornák, mint inkább a rendszerváltás előtti MHSZ-versenyek hangulatát idézheti fel néhány, a negyvenes-ötvenes életévein túlhaladott korosztály számára.

Ezt, a legeslegújabb kori haditornát a Honvédelmi Minisztérium immáron negyedik alkalommal hirdette meg. E versenyt rendre a középiskolák 9–12. évfolyamos diákjainak szervezik meg, és mint évről évre a nevezések számából kiderül, egyre népszerűbb az esemény.

– A megye tizenegy települése tizenhat tanintézményének közel száz tanulója vesz részt az országos haditorna területi fordulóján. Az indulásnak nem volt feltétele a KatonaSuli-programban történő részvétel – tájékoztatta honlapunkat Molnár János őrnagy, a versenyt koordináló MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának megbízott parancsnoka.

– Azt, hogy a honvédelmi ismeretek elsajátítása a hölgyek körében is mindinkább dívik, jelzi, hogy a tizennyolc, egyenként négyfős fiúcsapat mellett ez évben három teljesen tiszta lánycsapatot is indítottunk. A diákok kipróbálhatták magukat tájfutásban, kézigránátdobásban, légfegyveres lövészetben, a nem elhanyagolható elsősegélynyújtásban és az akadálypályán.

– A fizikai állóképességet, ügyességet igénybe vevő feladatok mellett a középiskolások a Magyar Honvédség tevékenységével foglalkozó, illetve történelmi kérdéseket tartalmazó totót tölthettek ki. A döntő a fegyveres váltófutással zárul – magyarázta a pontszerző állomásokat Molnár őrnagy.

A toborzóközpont megbízott parancsnokától azt is megtudtuk, hogy a résztvevő huszonegy csapat között a szolnoki intézmények mellett, neveztek újszászi, tiszaföldvári, kunhegyesi, jászberényi, mezőtúri, kisújszállási és jászárokszállási középiskolák csoportjai is, továbbá az abonyi kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola négyfős egysége is bejelentkezett a haditornára.

A megméretés egyik legizgalmasabb állomása a lövészet volt
Fotós: Mészáros Géza

– Az általános iskolában még nem, de a középsuliban már biztos voltam abban, hogy honvédelmi vagy rendvédelmi pályán fogok felnőttként tevékenykedni – szólaltattuk meg a szolnoki ÉPFA iskola tizenkilenc éves diákját.

– Asztalosnak készültem, idén fogok érettségizni, ráadásul katonai alapismeretekből is, és biztos vagyok abban, hogy nekem ez a jövőm. Szeretnék továbbtanulni, s elvégezni az altiszti iskolát is – gondolkodott előre Alex.

A fiatalember arra a kérdésre, miszerint: – Nem sajnálja, hogy egy jó asztalossal ismét kevesebb lesz az országban? – azt felelte:

– Azt nem tudom, hogy jó asztalos lettem volna-e, ám szeretnék nagyon jó magyar katona vagy rendész lenni! – hangsúlyozta magabiztosan.

– Én nagyon régen vágytam egy ilyen pályára – mondja ezt már a kisújszállási Kiss Lili, aki iskolájában rendészeti képzést is kap. Még mondott egy-két gondolatot arról, hogy jól döntött, amikor ezt a szakot is bevállalta, és hogy a honvédelmi pályára állása tekintetében a szülei is támogatják, de már kapta is fel a súlyos fegyverládát, s a bójával kijelölt helyig futott, hogy tíz méterre, egy négyzetméternyi rácsba dobja hatástalanított kézigránátját.

– Én az egészségügyben kezdtem dolgozni, majd pedagógus lettem, de mindkét területen találkoztam a honvédséggel – válaszolt kérdéseinkre Csató Lászlóné önkéntes műveleti tartalékos százados, aki mindemellett egészségtant oktat Kunhegyesen, a Karcagi SZC Nagy László tanintézményében.

– Jelenleg két évfolyamon, két testnevelő kollégám segítségével tanítok katonai alapismereteket az iskolában, közel harminc diáknak.

„Az az érzésem, hogy egyre több fiatal dobja le magáról a szétesett, „nemtörődöksemmivel” stílust, és fordul a fegyelmezett, érték- és rendszerető, állóképességgel és önbizalommal felvértezett „divatirányzat” felé”

– Remélem, ez a típusú ifjúság lesz a jövőkép – bizakodik a kunhegyesi pedagógus, s hozzátette, neki és diákjainak kiváló alkalom egy efféle rendezvényen részt venni.

Mezőtúriak zártak az élen

A haditorna megyei fordulója hagyományosan ebéddel, majd az azt követő eredményhirdetéssel zárult. A 2018 áprilisában megrendezendő országos döntőbe – csakúgy, mint az elmúlt évben – a mezőtúri református tanintézmény MRK 1. elnevezésű csapata jutott. A mezőtúri diákok az elmúlt évben a hetedik helyet szerezték meg a Közszolgálati Egyetemen zajló fináléban.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!