KŐRÖSTETÉTLEN

2017.10.18. 10:26

Tízéves templomi szülinapra emlékeztek a tetétleniek, a püspök vágta fel az óriási tortát

Vasárnap ünnepelték templomuk alapításának tizedik évfordulóját a tetétleniek, akik szentmisével köszöntötték az egyházi létesítmény jubileumát. Az esemény végén azonban egy különleges meglepetés sem maradhatott el. 

A meglepetésként előkerült óriási tortát Beer Miklós püspök vágta fel

Fotó: Hartai Gergely

– Még 2007-ben alapítottuk meg templomunkat, melyet a tízéves évforduló alkalmával néhány napja rendbe tettünk, odafigyelve, hogy a szép belső mellett az épület külsőségékben is igényes legyen.

– Belülről a villanyhálózatot újítottuk meg, kívülről pedig a falak magasnyomású tisztítását végeztük el, így készültünk a mai napra… – mondta el honlapunknak a templom előterében Pásztor Imre polgármester, aki népes számú helybéli kíséretében vehetett részt az ünnepi programokon.

– A munkálatokkal az volt a célunk, hogy úgy nézzen ki a templom, mintha most lett volna felszentelve – taglalta a falu első embere, s elmondta:

– Nagyon örülök annak, hogy püspök atya örömmel jött el és vállalta részvételét templomunk „születésnapján”. Tíz évvel ezelőtt éppen ő volt az, aki felszentelte az épületet, így nem véletlen, hogy az első hívó szóra elfogadta meghívásunkat – részletezte.

Beer Miklós váci megyés püspök az ünnepi szentmisén többek közt az elmúlt évekre is visszatekintett.

– Tizenöt éves püspöki szolgálatom alatt éppen tizenöt templomot szenteltem – taglalta az egyházi vezető, majd emlékeztetett, a tetétleni templom nagy jubileumán túl másról is nevezetes az idei év.

– 2017-ben a reformáció ötszáz éves évfordulóját is ünnepeljük. Hálát adhatunk, hogy mára református testvéreinkkel együtt tudjuk Istent dicsérni, s hogy már nem úgy viszonyulunk egymáshoz, mint ötszáz évvel ezelőtt. Mostanra meghallgatjuk egymást, és sokat tanulunk egymástól – fűzte hozzá.

A meglepetésként előkerült óriási tortát Beer Miklós püspök vágta fel
Fotós: Hartai Gergely

Az egyházi esemény végeztével azonban korántsem ért véget az ünnep, a helyi művelődési házban ugyanis vendégség és egy meglepetés is várta a résztvevőket.

– Ha meggondoljuk, egy születésnapon mindig van a családi asztalon torta, így arra gondoltam, mivel sokan vagyunk, s elvégre mi is születésnapot ünnepelünk, egy százszeletes tortát kellene készíttetni, melyet templomunk képe díszít.

– A terv pedig az volt, hogy az első szeletet mindenképpen püspök úr vágja fel – mosolyodott el a részleteket taglalva Pásztor Imre.

A faluvezető szerint mind a tetétleniek, mind pedig a püspök atya előtt a végsőkig titokban tartották az óriási méretű cukrászremek létét.

– A helyiek csupán annyit tudtak, hogy szeretetvendéglátás lesz a művelődési házban, arról viszont, hogy egy hatalmas torta várja majd őket és püspök urat, semmit sem sejtettek – avatott be a kulisszákba a polgármester.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!