TISZASZŐLŐS

2017.12.07. 09:30

Énekkel, verssel és rajzzal köszöntötték a Mikulást a tiszaszőlősi óvodában (galéria,videó)

Mint oly sok településen a megyében, szerdán a tiszaszőlősi gyerekeket is meglátogatta a Mikulás. A kicsik már hetek óta várták, kis műsorokkal, versekkel készültek a fogadására.

Régi hagyomány minden óvodában, hogy december 6-án, maga a Télapó látogatja meg az izgalomtól toporgó kicsiket. Nem volt ez másként most sem, az ovisok már reggel tűkön ültek, szemük a türelmetlen várakozástól ragyogott.

A fehér szakállú reggel nyolc órakor érkezett, volt szülő, aki még akkor vette ki gyermekét a bicikliülésből, a vidám csöppség olyan tempót futott az ajtóig, majd felborította az ott álló felnőtteket.

Mikulás szép sorban járta végig mindhárom csoportot, a gyerekek versekkel és énekkel köszöntötték. A Katica csoportban az óvónéni gitárkísérete mellett fakadtak dalra a gyerekek, de volt olyan is, aki furulyatudását csillogtatta meg.

Bár voltak hiányzók, hiszen nemrég egy komolyabb betegség hullám éreztette hatását az óvodában, így is közel hatvan gyermek fogadta a Mikulást.

– Már két héttel ezelőtt dalokat és verseket tanultunk a gyerekekkel, készültünk erre az alkalomra. A kicsik rövidebb mondókákat, a nagyobbak már elég hosszú verseket is meg tudnak tanulni – mondta honlapunknak Szabóné Koczok Nóra, a Tiszaszőlősi Cseperedő Óvoda vezetője.

Mint megtudtuk, a hetvenöt férőhelyes óvoda nem működik teljes kapacitással, ezért az üres férőhelyekre a két és fél éves kort betöltő gyerekeket is fogadják.

Új játékokért báloztak

Nemrég frissült és korszerűsödött az óvoda udvari játékparkja. Az év elején tartott alapítványi bál bevételéből két új játékelemmel gazdagodtak, az volt a céljuk, hogy a kisebbek számára is használható udvari játékokat tudjanak vásárolni.

A két kombinált eszközt már birtokba vették a gyerekek: a csúszdával ellátott mászókavár és a kötéllétrás háromszög mászóka is nagyon népszerű. A fejlesztésre hatszázezer forint fordíthattak.

Ujvári László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!