JÁSZKUNSÁG

2018.01.24. 11:25

Állatok az úton: tavaly közel 200 elhullott jószágot szállítottak el

Másodpercek töredéke is elég ahhoz, hogy az ember nyugodalmas autóútját megzavarja egy semmiből előugró vad-, vagy egy kóborló háziállat. Egy-egy kisebb jószág elgázolása után azonban sok sofőr továbbhajt a helyszínről. Bele sem gondolnak abba, hogy az úton hagyott állati maradványok balesetveszélyesek lehetnek.

Czakó Nóra

Megyénk útjain is rengeteg autós és állat kerül bajba. Szigorú a szabály, mit tehetünk a gázolás után

Forrás: Shutterstock

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény értelmében az állatok tetemének elszállítása a közútról annak kezelőjét terheli.

– Országos közúton az ­elhullott állatok tetemeinek elszállítása társaságunk hatáskörébe tartozik, függet­lenül attól, hogy az út bel- vagy külterületen halad.

– Az önkormányzat által kezelt utakon viszont az illetékes önkormányzat feladata az elhullott jószágok ­elszállítása – mondta honlapunknak Pécsi Norbert ­Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

Hozzátette, hogy az elhullott állat tulajdonosa a felmerült költségeket köteles a közút ­kezelőjének megtéríteni. Ilyen esetekben az elszállítás díját a járulékos költségekkel együtt számlázzák ki a tulajdonosnak.

Több esetben előfordul az is, hogy a rendőri intézkedés során – amikor az elütött állat balesetet is okoz – azonosítják be a tulajdonost. Ilyenkor hatósági eljárás is indul.

– Állatelütésről útellenőri szolgálatunk, illetve lakos­sági bejelentések alapján szerzünk tudomást – tudtuk meg a kommunikációs vezetőtől.

– Amennyiben útellenőrünk észleli a tetemet, a közvetlen balesetveszély elhárítása érdekében az útpadkára helyezi azt. Az országos közutak mellett elhullott állatok elszállításáról erre szakosodott ­alvállalkozókon keresztül gondoskodunk.

– A diszpécser értesítése után a vállalkozó haladéktalanul, de legkésőbb tizenkét órán belül köteles gondoskodni a tetem elszállításáról és a helyszín fertőtlenítéséről – magyarázta.

Megyénk útjain is rengeteg autós és állat kerül bajba. Szigorú a szabály, mit tehetünk a gázolás után
Forrás: Shutterstock

Tavaly közel kétszáz elhullott állatot szállított el megyénk közútjairól a vállal­kozó. Térségünk országos közúthálózatán egyébként a leggyakrabban kutya- és macskatetemek fordulnak elő.

Amennyiben vad esett ­áldozatul a gázolásnak, akkor az illetékes vadásztársaságot ­értesítik, mivel az országos közúti területen elhullott állatok az ő tulajdonuk.

A tetem bárki más által történő elszállítása lopásnak minősül. Abban­ az esetben, ha az elütött állat lakott területen fekszik, akkor a közigazgatási területileg illetékes önkormányzat helyi jegyzőjét vagy gyepmesterét keresik fel.

Az utak azonban sok esetben két ­vadásztársaság határán vannak. Számos esetben előfordul, főleg ha az autótulajdonos részéről kárigény is van, hogy el kell dönteniük, kinek a területéről ugrott a vad az útra. Ezzel pedig elhúzódik az elhárítás.

– Társaságunk azonban csak néhány állat elütéséről­ szerez időben tudomást. ­Legtöbb esetben csak bizonyos idő elteltével látjuk az út mellett a tetemeket, amelyek elszállíttatásáról gondoskodnunk kell.

– Mivel egyes utakon az útellenőrzés, munkavégzés gyakorisága változó­, ez több napot is késhet. Amennyiben azonban az esetről tudomást szerzünk, azonnal intéz­kedünk – hangsúlyozta­ honlapunknak Pécsi Norbert ­Sándor.

A szakember azt tanácsolja, ha országos közúton élettelen állatot látunk, értesítsük telefonon az illetékesnek vélt közútkezelőt. Ők majd biztonságos körülmények között megteszik a szükséges intézkedéseket.

A diszpécseri szolgálat a nap huszonnégy órájában ­fogadja a bejelentéseket. A ­tetemet, közegészségügyi okokból, közvetlenül ne érintsük meg, illetve semmiképpen se szállítsuk el!

Évente négy tonna tetem

– Az ismeretlen eredetű és a Szolnok közterületein fellelhető állati tetemek elszállítására az önkormányzat többéves szerződéssel rendelkezik­.

– Az állati tetemek összegyűjtését és átmeneti tárolását a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány végzi – tudtuk meg Gyuricska Évától, a szolnoki önkormányzat sajtóreferensétől.

A tetemek elszállításnak ­április 1. és szeptember 30. ­között a keletkezéstől számított­ huszon­négy órán belül meg kell történnie. Október 1. és március­ 31. között pedig hetvenkét órán belül.

Szolnokon éves szinten három és fél-négy tonna állati tetemet gyűjtenek össze és ártalmatlanítanak.ei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!