Esküvő vagy buli még nem volt a nagyrévi kompnál, de a temetések egyre gyakoribbak a réven

Csendesen álldogál a nagyrévi komp a Tisza partján, körvonalai elmosódnak a ködben. A vízállás túl magas a közlekedéshez, ráadásul a hajót is korszerűsítik. Egy kisebb csónak szállítja az utasokat a túloldalra, érkezésünkkor éppen egy édesanya száll be gyermekével a vízi járműbe.

– Mindjárt jövök! – int felénk a révész, majd beindítja a motort és elindul Tiszakécske felé. Valóban, pár perc és újra Nagyrévre ér a csónak. Dudás Zoltán nyakig beöltözve nyújtja kezét üdvözlésünkre. Míg mi vacogunk a hidegben, ő kabátja cipzárját húzza lejjebb.

– Húsos ruha! – mondja röviden, majd kérdő tekintetünket látva elmagyarázza, hogy a hűtőkamrákban dolgozó hentesek használnak ilyet, a kabát és a nadrág mínusz negyvenhat fokig véd a hidegtől.

– Nem is árt egy révésznek ilyen védelem, hiszen a műszak télen-nyáron reggel hétkor kezdődik, de előtte fél órával el kell kezdeni a hajó „ébresztését”. Akkortájt bizony még röpködnek a mínuszok.

Délután négy óráig – ha esik, ha fúj – a révésznek mindig készenlétben kell állnia.

– Nincsen ezzel semmi gond, ha nincs utas, mehetünk a melegedőbe, mert az is van, éppen most szépül!

„Nehogy azt higgyék, hogy olyan rossz sorunk van itt nekünk! Nem magányos ez a munka.”

– Jönnek-mennek az utasok, velük mindig elbeszélgetünk, persze, csak ha igénylik! Nyáron rengeteg a visszatérő vendég, velük mindenféléről tárgyalunk. Aztán, ha monotonnak is éreznénk a föl-alá hajózgatást, valami rendkívüli esemény mindig történik.

– Legtöbbször sajnos temetés, egyre többen vesznek végső búcsút révünkön szeretteiktől.

„Volt olyan hét, hogy három temetést is tartottunk itt, a hamvakat innen szórják a vízbe...”

– Sőt, manapság már olyan koszorúkat is gyártanak, aminek vízben oldódó háló az alja, ebbe a hálóba teszik a hamvakat, ami aztán vízzel érintkezve feloldódik. Ilyenkor mi is megadjuk a tiszteletet: átöltözünk, mégiscsak úgy illik.

– Nem? – néz ránk Zoltán, mi pedig csak bólogatunk, arról beszélgetve tovább, mennyivel vidámabb lenne egy esküvő, de az sajnos még nem volt.

– De buli se! Bár gyanítom, az nem is lesz... – ingatja fejét a fiatal révész, aki három évvel ezelőtt még „csak” matróz volt, ma már a révészvizsgája is megvan.

Kérdésünkre, egész nap mit esznek a Tisza-partján, Zoltán azt válaszolja, leginkább azt, amit otthonról hoznak. Bár, néha az is előfordul, hogy – régi időket idézve – egy családtag kerékpárra pattan, és kiviszi nekik a finomságokat.

Mert igaz, hogy egy kompon dolgozónak ma már értenie kell a modern gépekhez, de életük mégiscsak olyan, mint volt száz vagy kétszáz évvel ezelőtt a folyó partján: nyugodt és természetközeli.

Korszerűbb lett a vízi jármű

A nagyrévi kompról 1311-ből származik az első írásos emlék. Az 1700-as években Mária Terézia adott engedélyt a falunak hivatalosan is komp üzemeltetésére. Azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, de folyamatos itt a vízi átkelés.

Burka István polgármester elmondta, a Tiszát nemrégiben nemzetközi vízi útvonallá nyilvánították, emiatt kompjuknak korszerűbbé kellett válnia. Távirányításos kötélzetet szereltek fel például, aminek segítségével bármikor el lehet engedni a kötelet, ha arra jár egy másik hajó.

De felújították a csörlőt, a csörlőházat és kamerákat is felszereltek. A munkálatokkal jövő héten végeznek. Amint a vízállás engedi, a nagyrévi felújított, modern kompot hivatalosan is átadják az utasoknak.

Joó Zsuzsa