ABONY

2018.01.03. 13:49

Szeretnék, hogy a cigányok és a magyarok a táncon keresztül ismerjék meg egymás kultúráját

Perdülő szoknyák, lábdobogás és különleges táncok törték meg az elmúlt hónapokban az abonyi kultúrház csendjét. A helyi Cigány Táncház céljai azonban túlmutatnak a mozgásformák népszerűsítésén. Az irányvonal ugyanis: felhívni a figyelmet egymásra, s a táncon keresztül két kultúra egy igen fontos szeletére.

Hartai Gergely

Raffael Jánosné, s a táncokat tanító Kókai Gusztáv a cigánytáncok „kellékeit” mutatják.

Fotó: Hartai Gergely

– Gyermek- és romatánc-tanítás, így indult el a közelmúltban a programunk... – mesélte a minap Raffael Jánosné, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, aki nem is oly rég egy, a városban teljesen egyedülálló kezdeményezést indított útjára.

– Szeptember elsejétől működik hivatalosan a táncházunk, ekkor kaptunk helyet a művelődési házban – beszélt a harminc tagot számláló társulatról, majd a célokról is szót ejtett.

– Mint mondta, programjuk célja nem csupán a mozgás és a kikapcsolódás, sokkal inkább, hogy cigányok, s a többségi társadalom tagjai a táncon keresztül ismerjék meg egymás kultúráját.

– Jelenleg nagyecsedi táncokat tanulhatnak nálunk a fiatalok, de közép-magyarországi táncokat, és beás cigányok táncait is szeretnénk oktatni – folytatta, s hozzáfűzte, a magyar táncok közül a csárdás és a verbunkos is a repertoárba kerül majd.

Később pedig az olyan népszerű tánc is, mint amilyen a bécsi keringő, ugyancsak helyet kaphat a szakkör termének parkettjén.

– A kulturális híd szerepét betöltő programra úgy tűnik, egyre többen kíváncsiak.

– Sokan érdeklődnek irántunk azok is, akiknek nincs roma kötődésük... – mondta el a vezető, aki maga is tevékeny részese az alkalmaknak.

– Magam is beállok táncolni, s időnként meg is jegyzem, ha valamilyen hibát tapasztalok a táncok során – fűzte hozzá.

Raffael Jánosné, s a táncokat tanító Kókai Gusztáv a cigánytáncok „kellékeit” mutatják.

Megtudtuk, kevesen álltak a táncház mellé az eddig eltelt néhány hónapban.

– Eddig sajnos nincs támogatónk, a szponzorkeresés emiatt még mindig napirenden van. Szeretnék piros ingeket venni a fiúknak és rózsás ruhákat a lányoknak. Olyanokat, amelyek igazán a táncokhoz, valamint az azokat képviselő táncosokhoz illenek – taglalta a szervező.

A január másodikától újra működő programnak egyébként neves oktatója is akad, így biztosítva, hogy az érdeklődők valóban a cigánytáncok legjavából kapjanak ízelítőt. Ősz óta úgy tűnik, egy nyitott programot sikerült megvalósítani, melyben mindenkinek helye van.

A fellépésekre még várni kell

– Természetesen máshol is nagyon szívesen szerepelnénk, környezetünkben, belföldön és külföldön egyaránt. A távoli helyeken történő fellépésekre azonban még várni kell. Egyelőre még nem tartunk itt... – taglalta az elnökhelyettes.

Szerinte tudásban sok-sok fejlődésre van szükség, ráadásul az elsődleges szerep nem a messze földön lévő hírnévszerzés lesz a közeljövőben.

– Számunkra továbbra is fontos szempont marad, hogy egyre többen ismerjék meg táncainkat, s azt, amit képviselünk – osztotta meg gondolatait a hölgy.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!