DÍJKIOSZTÓ

2018.01.23. 10:04

Több mint száz kiváló sportolót és edzőiket ismerték el Szolnokon (galéria)

A szolnoki önkormányzat elöljárói hétfőn a városházán köszöntötték a város diákolimpiai bajnokait, az esztendő legjobb spor­tolóit, akik az olimpiai sportágakban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a honi és nemzetközi versenyeken. Természetesen elismerték a sikerkovácsok, a felkészítő-edzők munkáját is.

Varga Csaba

Fókuszban a megyeszékhely kiválóságai.

Fotó: Mészáros János

A hagyományos díjkiosztón nem kevesebb, mint 62 diákolimpiai és 40 magyar bajnokot köszöntöttek. Mellettük elismerésben részesült a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapata, mely a magyar és nemzetközi mezőnyben minden egyes címet elhódított a 2017-es esztendőben.

Ugyancsak a tavalyi esztendőben az Openhouse Szolnok röplabdázói fennállásuk során először megnyerték a Magyar Kupa döntőjét.

– Három nagyon fontos kritériumot szeretnék kiemelni, melyek nélkül nem működhet és nem fejlődhet városunk – mondta köszöntőjében Szalay Ferenc polgármester.

– Az első a gazdaság fejlesztése, fontos feladataink közé tartozik az ipari park II. építése, és a 4-es főút út négysávossá tétele. A következő kritérium a hagyományőrzés, hiszen a Szigligeti Színház, a Reptár, vagy a Tiszavirág fesztivál Szolnok nevezetességei.

Fókuszban a megyeszékhely kiválóságai.

– Végül és nem utolsósorban az egészségmegőrzés is fontos kritérium. Szerencsére a megyeszékhelyen évek óta működik az iskolákban mindennapos testnevelés.

– Több ezer gyerek sportol a sportiskolában és a különböző utánpótlás-nevelő egyesületekben. Ebben segít majd a Véső úti atlétikai centrum építése, a tiszaligeti uszoda fejlesztése.

– Szerencsére élsportolóink kitettek magukért, ami nemcsak eredményeik miatt fontos, hanem azért is, hogy fiataljaink előtt legyenek példaképek.

„Jó volt szolnokinak lenni a budapesti Év sportolója-gálán, ahol vízilabdázóinkat, kosarasainkat és Velkey Ádám atlétát is köszöntötték.”

– Apropó Véső út, ott készült fel a versenyekre a Szolnoki MÁV SE kiváló sprintere, Sipos János. Ha minden igaz, az ősztől már rekortánpályán gyakorolhat az atléta.

– Sokat segíthet majd a felkészülésünkben az új létesítmény – mondta a versenyző.

– Most fedett pályás viadalokon indulok, a hétvégén biztató 6.79-es futással nyertem 60 méteren egy lettországi versenyen, a hétvégén pedig már Amszterdam­ban állok rajthoz. Jó formában akarok majd futni a nyári, szabadtéri versenyeken is.

A ceremónia végén Szalay Ferenc és Szabó István alpol­gár­mester a város nevében megköszönte a versenyzők­nek, szülőknek, test­ne­velők­nek és iskolaigazgatóknak a tavalyi esztendő kiváló, felejthetetlen eredményeit.

Újabb erőpróbák előtt versenyzőink

A tavalyi esztendőben is kitettek magukért a szolnoki kajakosok és kenusok a nemzetközi és hazai versenyeken egyaránt.

– Természetesen nem állunk meg, dolgozunk tovább, hiszen idén is újabb faladatok várnak ránk – kezdte Czeglédi Gábor, a Közgép-Szolnok KK egyik edzője.

– Nemsokára Dél-Afrika és Portugália felé veszi az irányt csapatunk. Muszáj lesz sokat dolgoznunk, hiszen leg­jobbjaink kvalifikálni akarják magukat a világversenyekre.

– Jó hír, hogy az idén nálunk, a Holt-Tiszán rendezik a magyar bajnokságot, az Európa- és világbajnoki válogatókat. Sőt most kaptuk az öröm­teli hírt, hogy az idén mi leszünk a házi­gazdái az egyetemi és főiskolás világbajnokságnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!