JÁSZBERÉNY

2017.10.19. 17:29

A véletlen folytán került hozzá a ritkaság (Galéria)

Egy szilveszteri tűzijátékért kapta cserébe a pusztamonostori Hajzer Kálmán azt a honfoglalás kori aranyozott ezüst süvegcsúcsot, amit nemrégiben a Jász Múzeum gyűjteményét gyarapítandó, adott át a közgyűjteménynek.

Rengetegen voltak kíváncsiak a bemutató alkalmával a honfoglalás kori süvegcsúcsra

Fotó: Banka Csaba

Az óriási jelentőségű, a magyar honszerzés történetének megismerését segítő tárgyi emléket tegnap délután mutatták be a jászberényi múzeumban.

A XIX század utolsó évtizedében Beregszászon megtalált hasonló süvegcsúcs – amit a Magyar Nemzeti Múzeum őriz – volt eddig az egyetlen ilyen emléke hazánknak, a mai Magyarország területén pedig még soha nem került elő másik honfoglalás kori süvegcsúcs.

A leletet bemutató dr. Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója a kereszténység előtti magyar kultúra virágkorának egyik fontos darabjaként beszélt a süvegcsúcsról. Ami nem kevesebbre ad újabb bizonyságot – megerősítve a beregszászi leletet –, minthogy valóban a Vereckei-hágón át érkeztek a magyarok a Kárpát-medencébe.

A leletegyüttes – a süvegcsúcs mellett bemutattak, korabeli kengyeleket, nyílcsúcsokat, tűzcsiholókat, gyöngyöket – nem régészeti ásatás útján került a felszínre.

Csak a véletlennek köszönhető, hogy egyáltalán tudunk a létezéséről. A történelmi relikviákat, régi írásos emlékeket gyűjtő pusztamonostori Hajzer Kálmán került kapcsolatba egy – azóta elhunyt – jászberényi gyűjtővel, aki a város melletti homokbányában talált régi sírokat.

Ezekről később derült ki, hogy a honfoglalás korából származnak. Mire a szakemberekhez eljutott a hír, már nem volt mit tenni, az összes sír elenyészett a homokkitermelés miatt.

Rengetegen voltak kíváncsiak a bemutató alkalmával a honfoglalás kori süvegcsúcsra
Fotós: Banka Csaba

Hajzer Kálmán – hol pálinkáért, hol más ajándékért – kapta meg a sírokból előkerült emlékeket. A süvegcsúcs végül úgy került hozzá, hogy a megtaláló szilveszterhez közeledve, egy tűzijátékot szeretett volna.

Amikor ezt elvitte számára, már nem volt akadály, de azt kikötötte, hogy soha nem hozhatják nyilvánosságra a nevét. A leletekkel a monostori gyűjtő a Jász Múzeumot kereste meg, mert tudta, hogy a magyar történelem egy rendkívül jelentős tárgyi emléke került a birtokába.

A lelet jelentőségéről dr. Fodor István készített tanulmányt, a restaurálást pedig Dombóvári Judit végezte el, így bemutathatóvá váltak az emlékek.

– A történelmet ismerő, hazáját szerető emberként azt szerettem volna, hogy itt, a Jászságban maradjon ez a jelentős honfoglalás kori tárgy – mondta az adományozó –, bár sokan azt mondták, hogy inkább tartsam meg, mert „jó pénzért el lehetne adni”.

Gulyás András Zoltán, a Jász Múzeum vezető régésze elmondta, méltó környezetet alakítanak ki a süvegcsúcs bemutatásához. Az érdeklődők viszont már az elkövetkező napokban megcsodálhatják azt ideiglenes helyén.

Újabb gyöngyök a kiállításhoz

Hajzer Kálmán még a tegnapi bemutató idejére is tartogatott meglepetést a múzeum munkatársai számára. Ezt a különleges alkalmat használta fel ugyanis, hogy a most birtokába került, korábban szintén az említett homokbányában megtalált gyöngydíszek újabb darabjait átadja Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatónak.

Banka Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!