FENYEGETÉS

2017.12.16. 20:00

Azzal fenyegetőzött a szolnoki férfi, hogy felrobbantja az épületet – így akarta elkerülni a felelősségre vonást

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be a Szolnoki Járásbírósághoz egy szolnoki férfivel szemben, köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt.

A huszonkilenc éves férfi ellen több büntetőeljárás is folyamatban volt a Szolnoki Járásbíróságon. Az ügyekben 2016 februárjában és 2016 áprilisában tűzött ki tárgyalást a bíróság.

A terhelt azért, hogy elkerülje a súlyos bűncselekmények miatt történő felelősségre vonást, a tárgyalási napokon nyilvános telefonfülkéből összesen három alkalommal telefonált a Szolnoki Törvényszékre.

Minden esetben azzal fenyegetőzött, hogy két óra múlva felrobbantja az épületet. A bűncselekmény idején még a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség is a bíróság épületében működött, ezért összesen mintegy száznyolcvan bírósági és ügyészségi alkalmazottnak, illetve megközelítőleg hetven ügyfélnek kellett elhagynia az épületet a bombariadó tartamára.

A kitűzött tárgyalások egy része elmaradt. A vád szerinti bűncselekményre a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását rendeli.

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt – tájékoztatta honlapunkat dr. Zsilka László, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

M. G.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!