Tiszavárkony

2017.07.27. 16:30

Halott édesanyjának jött számla

Furcsa meglepetés érte a minap Földi János olvasónkat. Szintén várkonyi édesanyjának címzett számlalevelet kapott ugyanis az idei év január, február, március hónapra vonatkozó szemétszállítási díjról.

K.B. - M.G.

A hölgynek ez alapján 5075 forintot kellene befizetnie. Ám János édesanyja öt évvel ezelőtt elhunyt, egykori házát is eladták már, a címen évek óta más lakik, aki olvasónk tudomása szerint pontosan fizeti a hulladékszállítási díjat.

„Az idős nő után sem maradtak tartozások,”

így olvasónk nem szeretné ezt a több mint ötezer forintot befizetni. Az esettel kapcsolatban megkerestük a lakossági hulladékszállítást végző NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t.

– Tavaly április 1-től nem a közszolgáltatók végzik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák kiállítását. Ezen feladatot a fenti időponttól az NHKV Zrt. látja el. Az országos számlázási rendszer kialakítása során – annak nagyságrendje miatt – adódhatnak tévedések – tájékoztatta lapunkat Papp László, az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– Korábbi nyilvántartásainkat átnézve megállapítottuk, hogy a szóban forgó ingatlanhasz­náló panasza vélelmezhetően jogos. A számlát nem kell kifizetnie, javasoljuk, hogy Földi úr vagy társaságunk vagy az NHKV Zrt. ügyfélszolgálatán nyújtson be hivatalosan kifogást a számlával kapcsolatosan. A panasz benyújtását követően van lehetőség a számla sztornózására – tanácsolta az ügyvezető.

K. B. – M. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!