KERÉKPÁRÚT

2017.09.24. 20:00

Hamarosan a Millérig vezethet a kerékpárút Szolnokon

További kerékpárút-bővítést tervez az önkormányzat Szolnokon és annak környékén. A tervek már körvonalazódtak, a beruházás várhatóan jövőre elkezdődik.

Egyre többen bicikliznek a megyeszékhelyen, indokolt hát a kerékpárutak fejlesztése

Fotó: Mészáros János

– Évről évre egyre többen ülnek kerékpárra Szolnokon. Jó hír, hogy nemcsak a szabadidős kerékpározás lett népszerűbb városunkban, hanem a „hivatásszerű” is.

– Ma már több ezren járnak iskolába, munkahelyre bicajjal – állítja Szabovik Zoltán, a Civil Városmarketing Kerekasztal vezetője, nem mellékesen pedig az Auriga egyesület tagja. Zoltán és társai évek óta lobbiznak a kerékpárutak bővítése mellett – sikerrel.

– Az utóbbi tíz esztendőben számos kerékpárutat építettek a megyeszékhelyen, az utak több mint ötven kilométer hosszú hálózata lassan pókhálószerűen szövi át Szolnokot – állítja Zoltán, hozzátéve, itt-ott akadnak problémák.

– A vízelvezetés nem mindenhol megoldott. És azzal is meg kell barátkoznunk, hogy néhány helyen a nagyobb járművek ugyanúgy használják a kerékpárutat, mint a kocsiutat – sorolja Szabovik Zoltán.

Hangsúlyozza ugyanakkor, mindezek ellenére

Szolnok jobban áll a kerékpárutak kiépítésében, mint például Budapest. Ráadásul a bővítésnek nincsen vége.

Ez utóbbi tényt Fejér Andor alpolgármester is megerősítette az autómentes Nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Egy 2009-es ajánlás szerint egészen a Millérig épül ki egy új kerékpárút. Az önkormányzat civil szervezeteket is bevont a tervezésbe, javaslatokat fogadtak tőlük. Nyolc év elteltével realitássá válhat az építkezés.

– Várhatóan jövőre már el is kezdődik a beruházás, terveink szerint pár éven belül kétkerekűn is ki lehet majd jutni a Millérig. A fennmaradó három és fél kilométeres szakaszt pedig lehetőség szerint központi forrásból építenénk meg.

Egyre többen bicikliznek a megyeszékhelyen, indokolt hát a kerékpárutak fejlesztése
Fotós: Mészáros János

– A Millért Dobával összekötő szakaszt az árvízvédelmi töltésen vezetnénk. Ehhez a beruházáshoz kapcsolódik a Mester út és környéke közlekedési fejlesztése is, melyre 2,6 milliárd forint támogatást kapott Szolnok az Európai Uniótól.

– Ennek segítségével megvalósulhat a Dr. Sebestény Gyula út fejlesztése is a Besenyszögi útig, a Mester úton keresztül – valamint a Városmajor út tervezett körforgalma és a Mester út között egy 1300 méter hosszú, az úttal párhuzamosan, annak bal oldalán tervezett elválasztott gyalogos- és kerékpárút.

– A kerékpárút a végcsomópontban csatlakozik a Millér-főcsatorna felé tervezett kerékpárúthoz.

Megújul a híd

Fejér Andor alpolgármester részletesen is beszámolt a Mester út környéki fejlesztésekről. E szerint körforgalmat építenek ki a Dr. Sebestény út és a Városmajor út kereszteződésében, valamint a végcsomópontban, a Mester úton. Ennek részeként szerkezetileg megújul majd a Dr. Sebestény út meglévő Zagyva-hídja is. Felújítják a környék buszmegállóit, de újakat is építenek, gyalogátkelőhelyek létesítésével, vaksegítő kövekkel. A környéken védőszigeteket építenek ki, színes térkőburkolattal és kiemelt szegéllyel. A Zagyva-híd felújítását a jövő év nyarára tervezik.

Joó Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!