Hatvanöt évvel ezelőtt adták át a Lakitelek–Kunszentmárton vasutat

„…A ­régi Tiszazug kinyílott ezzel a vasúttal…” – jegyezte meg a miniszter beszédében. Kunszentmárton állomásán is sűrűn kattogtak a fotósok gépei, amint a helyi vezetők, gyermekek, felnőttek virágcsokorral köszöntötték a minisztert. Az állomás táblája alatt pedig feltűnik a korszak kedvenc felirata: „…Népünk szeretett vezére Rákosi Mátyás elvtárs”.

Ekkora kálváriát talán egyetlen normál nyomtávú vasútvonal sem járt be, mint a Lakitelek–Kunszentmárton vonal. Az építés ötlete ugyanis már a XIX. században megfogant. 1868-ban ugyanis Nagykörös és Kunszentmárton között akartak síneket lefektetni, persze akkor még lóvontatásban gondolkodtak.

Teltek múltak az évek, 1893-ban Kövér János puszta martfűi birtokos kérvényezte Martfű vasútállomástól Cibakháza, Nagyrév, Tiszakürt községeken keresztül Tiszaugig, onnan pedig Tiszasas, Csépa érintésével egy vicinális vasút építését. Persze Öcsöd is beszállt a kezdeményezésbe, hiszen egy Szarvas–Öcsöd–Kunszentmárton–Tiszaug vasútvonal jelentősen lendített volna fejlődésén.

1897-ben a ­tiszazugi községek ismét megpróbálták a vasútépítést, jelentős összegeket szavaztak meg a hozzájáruláshoz, de a környék leggazdagabb nagybirtokosa, gróf Bolza József azonban mereven elzárkózott a vasútépítéstől, mondván a nyomvonal a birtokaitól távolabb húzódik. Nagyobb siker kísérte a vasútépítést a Tisza jobb partján, itt ugyanis Kecskemét 1896-ban felépítette Tiszaugig a harminc kilométeres vicinális vasútját. El is ment a vonat a révig, de ekkor kiderült, van még egy nagyobb probléma: a kompjárat nem bírja el a forgalmat.

A gondot csak az ­állandó híd építése oldotta meg, amire 1929-ben került sor, ugyanis ekkor adták át Horthy ­Miklós kormányzó jelenlétében az új tiszaugi hidat. Egy év ­múlva az illetékes minisztérium el is készítette a Tiszaug–Kunszentmárton közti vasút terveit, de a közbejött háború megakadályozta a munkálatok elkezdését. 1947-ben még úgy tűnt, Szarvas és ­Tiszaug között építik ki a vonalat, így Öcsöd gondjai is megoldódtak volna.

De 1950-ben a vasút­vonal leendő területén a bejárást csak Lakitelek, Tiszaug, Tiszasas, ­Csépa, Szelevény között tartották meg. Augusztusban már ki is tűzték a nyomvonalat, és mindenféle szankciókkal fenyegették meg a lakosságot, ha a facövekeket kiszántják. A sínek és berendezések építése viszonylag gyorsan haladt – annak ellenére, hogy emberi erővel végezték –, sőt, 1952 áprilisában már a felvételi épületek is elkészültek.

A megépített vasútvonalat a szocializmus nagy vívmányának állították be, hiszen az első ötéves terv eredménye volt. Azt azonban gondosan elhallgatták, hogy nemcsak a tiszazugi embereknek kedveztek, hanem az ország hadászati érdekeinek is. A „bölcs vezér” és holdudvara úgy gondolta: egy esetleges „imperialista támadás” esetén tehermentesíteni fogják a szolnoki ­vasúti Tisza-hidat, valamint a fővárosi hidakat, és Tiszaugon, Dunaföldváron keresztül továbbra is megmarad a ­vasúti kapcsolat a Tiszántúl és a Dunántúl között.

Szerencsére erre nem került sor, igaz még az ­1980-as években is a térségben gyakorlatoztak katonák ­vasúti pontonhidakkal, a sínek pedig­ a mai napig láthatók.

Szikszai Mihály főlevéltáros