EGY KASZKADŐR ÉLETE

2018.01.21. 06:57

Hollywoodi sztárokkal is dolgozott már együtt a szolnoki Hagyó Tamás

A szolnoki Hagyó Tamást már több külföldi filmben is láthattuk. Legtöbbször motorozni vagy autóval száguldani, de A Viszkis című filmben már az arcával is találkozhatunk.

Ilyen veszélyes mutatványokat is láthatott Hagyó Tamástól a közönség.

Fotó: Mészáros János

– A Viszkis című filmben szereplés mondhatni az egyik kedvenc munkám – árulta el a szolnoki Hagyó Tamás.

– Itt az akciójelenetek elég jól kidolgozottak voltak, és olyan képi világot tudtunk a nézők elé tárni, ami nem megszokott magyar produkciótól. A szó jó értelmében természetesen – mondta.

Mint azt a kaszkadőr hozzátette, nagyon jól érezték magukat.

– Az egész stáb családias volt, Antal Nimród, a rendező pedig egy fantasztikus ember. Olyan inspiráló személy, aki egy picivel mindig többet tudott tenni a tökéletes jelenetért.

– Ebben a filmben is autózni, motorozni kellett – folytatta Tamás.

– Az autós jeleneteknél a csapat irányítója sok segítséget kért, az ötleteimre volt kíváncsi. Szeretem az ilyen munkákat, ahol adnak egy pici teret a kaszkadőröknek. Hiszen ez mégiscsak a mi szakmánk.

Arra a kérdésre, a Viszkissel hogyan került kapcsolatban, egy kicsit messzebbről kezdte a történetet Tamás.

– Már az anyatejjel szívtam magamba a szakma iránti szeretetet – mondta.

Tamás a napokban Szolnokon járt, s különleges történeteket mesélt.

– A hetvenes években kötődött barátság a szüleim és egy román kaszkadőr között. Ez a kapcsolat a mai napig tart. Mikor kicsi voltam, Nikolei sokat járt nálunk, és egy idő után persze kíváncsi lettem, vajon mi a munkája.

– Amikor megtudtam, akkor döntöttem el, ezzel szeretnék foglalkozni – fűzte hozzá.

Tamás elmondta, hogy szülei első hallásra nem voltak oda az ötletért. De ahogy egyértelművé vált, hogy ez nem csak egy kóbor gondolat, támogatták fiúkat. Sokéves gyakorlás és próbálkozás után egy angol társulathoz volt szerencséje leszerződni.

– Két évadon keresztül bemutatóztam velük. Ezután döntöttem úgy, hogy nyitnom kell más irányba is. Így kerültek szóba a filmes munkák is.

Ilyen veszélyes mutatványokat is láthatott Hagyó Tamástól a közönség.
Fotós: Mészáros János

Tamás elárulta, ekkor talált rá egy ausztrál kaszkadőr akadémiára, amit sikeresen el is végzett. Ezután került kapcsolatba Piroch Gáborral, akinek köszönheti az első filmes munkáját.

– A kemény munka végül meghozta gyümölcsét, mert sorra jöttek a kisebb-nagyobb reklámfilmek, sorozatok, videóklipek. Végül pedig a nagyjátékfilmek.

– Forgattam Angelina Jolie-val, Nicolas Cage is volt a partnerem, de Dwayne Johnsonnal is rengeteget dolgozunk együtt a Herkules című film forgatásán. Örülök, hogy kitartottam az álmom mellett, és azt csinálhatom ma is, amit szeretek – zárta a beszélgetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!