ÚJSZÁSZ

2018.01.17. 15:30

Fegyverrel rabolt ki egy kiskorút a suli mellett egy huszonéves férfi

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 12-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét.

Ebben az ítéletben a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 9 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a huszonéves férfit, aki 2016 őszén bicskával rabolt ki egy kiskorú fiút az újszászi Rózsa Imre Gimnázium és Szakközépiskola mellett. Az ítélet jogerős.

Az eset 2016. november 25-én délben történt. A fiatalember odalépett az újszászi Rózsa Imre Gimnázium és Szakközépiskola Szegfű utcai nagykapujánál a kerítésen kívül tartózkodó két kiskorú tanulóhoz és pénzt kért tőlük.

Miután a diákok nem adtak neki, azt mondta, „ha akarnám akkor úgyis elvenném, de most kérem”, és közben jobb kezével a zsebéből elővett egy kb. 10 cm pengehosszúságú bicskát, kinyitotta és a bicska pengéjét a tőle alig egy méterre lévő diákok irányába tartotta.

A fenyegetés hatására az egyik tanuló megijedt, a táskájához ment és 200 Ft-ot adott a férfinak, aki ezután a bicskáját összecsukta, de a fiút felszólította, hogy még több pénzt adjon.

A megfélemlített diák ennek hatására előbb további 300 Ft-ot, majd még 200 Ft-ot adott át a férfinak, aki az így megszerzett összesen 700 Ft készpénzzel távozott.

Az ügyben 2017. március 1-jén emelt vádat a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság kevesebb mint három hónappal később, 2017. május 25-én hozott ítéletet, ami a Szolnoki Törvényszék másodfokú határozatával a napokban jogerőre emelkedett – közölte honlapunkkal a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!