JÁSZKUNSÁG

2017.09.18. 19:40

Komoly egészségügyi kockázatai vannak a káros anyagok égetésének

Szemét, rongy, gumi – éppen, ami kézre esik. Még mindig akadnak olyanok, akik nem megfelelő tüzelőanyaggal fűtenek, bár a kormányzati és önkormányzati szociális tűzifaprogramok miatt ez egyre kevesebbszer fordul elő.

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

– Időnként előfordul még Tiszabőn is, hogy fekete, büdös füst jön a kéményből, de már nem jellemző úgy, mint régebben – meséli az ország legszegényebb településéről Menyhárt László, a helyi polgárőrség vezetője.

– Amióta a lakosok ingyen kapják a tüzelőt, és a helyi telepen is olcsón jutnak fához, ráadásul az iskolát működtető Máltai Szeretetszolgálat is segít, ha baj van, azóta nincsenek rászorulva a családok, hogy szeméttel, ronggyal fűtsenek. Hozzászoktak ahhoz is, hogy már nyáron gondoskodjanak a téli fűtőanyagról.

– Volt már rá példa, hogy valamelyik évben olyan olajos brikettet árultak a környéken, amit valójában nem lett volna szabad tüzelőanyagnak használni, de sokan vásároltak belőle a faluból – számolt be róla Hegedűs István, Tiszavárkony polgármestere.

– Ennek jellegzetes fekete füstje és kellemetlen, elég büdös szaga volt. Hivatalos bejelentés ugyan nem történt, de sokan jelezték felénk a problémát, vagy kiküldtünk egy körlevelet, hogy hatósági eljárást vonhat maga után, ha ezzel fűtenek. Így sikerült is visszaszorítani a használatát, azóta tudtommal nincsenek hasonló gondok.

– A kémények persze füstölnek telente, hiszen a lakosok túlnyomó többsége fával fűt.

Újszászon korábban megesett, hogy némelyek az SZKTT Zagyva Menti Integrált Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál beszerezhető adomány ruhaneműt használták tüzelőanyag gyanánt. De miután erre fény derült, a továbbiakban az illetők ruházkodását nyilván nem támogatták.

– Mielőtt településünkön bevezették a háztartásoktól való szelektív hulladék elszállítását, előfordult, hogy néhányan elégették a műanyag flakonokat és egyéb éghető hulladékokat a kazánban, ami igen kellemetlen szagú tudott lenni. Azóta viszont nem tapasztalunk ilyesmit – tájékoztatta honlapunkat Vékonyné Házi Eszter, Hunyadfalva polgármestere.

A levegő védelméről szóló kormányzati rendelet kimondja, a háztartásokban keletkezett papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő fahulladék kivételével tilos szemetet égetni, a hatóság emellett figyelembe veszi a megfelelő fűtőberendezések meglétét is.

Képünk illusztráció.
Forrás: Shutterstock

A rendelet megszegése levegőtisztaság-védelmi bírság kiszabásával járhat, ami maximum háromszázezer forint lehet. A bizonyítás azonban sok esetben szinte lehetetlen, bejutni nem egyszerű az ingatlanokra, a bizonyíték pedig a füsttel együtt elszáll.

Károsodást is okozhat

– Komoly egészségügyi kockázatai vannak a káros anyagok égetésének, manapság a levegő szennyezésének ez az egyik legkárosabb formája – mondta el kérdésünkre válaszolva dr. Hoksári László háziorvos.

– Már a tűzifa és a szén esetében is kérdéses, mennyire egészséges dolog belélegezni a kiáramló füstöt, a műanyagok – akár a műszálas anyagokból készült ruhadarabok – esetében pedig ez már nem is kérdés. Ha valaki közvetlenül belélegzi ezt, annak akár azonnali légzésleállás is lehet a vége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!