Jászkunság

2017.09.19. 13:58

Kötelező lehet a bárányhimlő elleni védőoltás

Az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár, Szentes Tamás nemrégiben úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy a bárányhimlő elleni védőoltás már a közeljövőben, néhány hónapon belül bekerül a kötelező védőoltási rendbe.

Forrás: Shutterstock

Megyebeli szakemberek is támogatnák az elképzelést. Az ősz hagyományosan a bárányhimlő időszaka a gyermekközösségekben. Az ártalmatlannak tűnő gyermekbetegség bizony komoly szövődményekkel is járhat, ám úgy tűnik, hamarosan megszabadulhatunk a nagyobb járványoktól.

Több mint húsz esztendeje létezik védőoltás a bárányhimlő ellen, egyelőre azonban csak ajánlott vakcinaként árusítják, s közel húszezer forintot kell fizetniük azoknak a szülőknek, akik szeretnék beoltatni csemetéjüket. Ráadásul ez esetben immár két oltásról van szó.

Amikor ugyanis a bárányhimlő elleni védőoltást 1995-ben bevezették az Egyesült Államokban, a szakértők arra számítottak, hogy egyszeri oltás elegendő lesz az élethosszig tartó védettség eléréséhez.

Mára azonban kiderült, hogy tévedtek. Az első oltás által nyújtott védettség idővel csökken, ezért emlékeztető oltásra van szükség. A szakértők 10 éven át tartó vizsgálat után jutottak erre a következtetésre.

– Nem tartottam túl komoly betegségnek a bárányhimlőt, nem is oltattam be ellene a kislányomat – mesélte Sz. Krisztina, aki egy Szolnok melletti kistelepülésen él családjával.

Forrás: Shutterstock

– Ám amikor Enikő óvodába került, szinte azonnal elkapta a fertőzést. Nem sok hiányzott hozzá, hogy kórházba kerüljön, én pedig megfogadtam, hogy mostantól ami ellen csak lehet, megpróbálom ily módon is megvédeni a gyermekemet.

Az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár, Szentes Tamás nemrégiben úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy a bárányhimlő elleni védőoltás már a közeljövőben, néhány hónapon belül bekerül a kötelező védőoltási rendbe. Mindez azt jelenti, hogy talán már a jövő év elejétől térítésmentesen elérhetővé válik a kisgyermekes családok számára.

Mindenképp érdemes élni vele

– Úgy vélem, ha valamilyen betegség ellen létezik mód a védekezésre, azzal mindenképpen érdemes élni – mondta el dr. Tusnádi Anna, a szolnoki Hetényi Géza kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa, aki örömmel venné, ha valóban bekerülne a kötelező oltások közé a bárányhimlő elleni vakcina.

– Mindenképpen kevesebb kisgyermek kerülne kórházba a szövődmények miatt, s nem lenne annyi felnőtt bárányhimlős sem. Érdemes tudni, hogy felnőttek esetében is van mód a védőoltásra, ez különösen a családtervezés időszakában lehet fontos a leendő kismamáknak.

Szilvási Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!