KENDERES

2017.10.21. 07:00

Mondhatni csoda történt Zeffer Andrással

Zeffer András, a Mobilmánia billentyűséről, vezetőjéről 2006-ban kiderült, hogy leukémiás.

A MobilMánia együttes Szolnokon készítette új lemezét

Fotó: Csabai István

A szüleitől elköszönt, és rettenetes hangulatban ment a kórházba. Átgondolta az életét, s rájött, olyan hibákat követett el, amiket igazából nem kellett volna. Pár nap múlva már az volt a fontos, hogy legyen jövőképe. Mindenkinek azt tanácsolja, gondolja át az életét, mit miért kapott.

Egy közös ismerősünknél találkoztam Zeffer Andrással, a Mobilmánia billentyűsével, vezetőjével, aki kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott nemrég. Itt beszélgettem vele új lemezükről és arról, hogyan élte meg, amikor 2006-ban kiderült, hogy leukémiás.

– Amikor megtudtam a diagnózist, 80 lekötött koncertem volt. A szüleimtől elköszöntem, és rettenetes hangulatban másnap visszamentem a kórházba – mondja András.

– Amikor elkezdték a kemoterápiát, átgondoltam az életemet, rájöttem, olyan hibákat követtem el, amiket igazából nem kellett volna. Túlhajszoltság, túlontúl átvállalni mások problémáit, de az engem ért lelki sérelmek a szakmán belül is mind-mind hozzájárultak ehhez a betegséghez.

Pár nap múlva már az volt a fontos, hogy legyen egy jövőképem, a tovább élni akarás és a tenni akarás – sorolja András, aki szerint ebben a csoda is segítette, hiszen kiderült, nővérének százszázalékos azonosságú az övével a csontvelője.

A MobilMánia együttes Szolnokon készítette új lemezét
Fotós: Csabai István

– A csontvelő-átültetés jól sikerült, több mint 10 éve gyakorlatilag gyógyult állapotban vagyok. Természetesen oda kell figyelni magamra, de ez nem befolyásolja a munkabíró képességem, a családommal is együtt tudok lenni, gyakorlatilag teljesen egészséges vagyok – jelenti ki András, aki példájával igyekszik erőt adni azoknak, akik most harcolnak meg a rákkal.

Mindenkinek azt tanácsolja, gondolja át az életét, mit miért kapott, a gyógyulása érdekében pedig váltson életmódot, és éljen meg minden szép élményt, legyen sokat a családjával, s tűzzön ki maga elé célokat. A hihetetlen pörgést, hajtást mérsékelje, ahogy teszi ő is azóta időközönként.

András boldog nagyapaként nagyon büszke lányaira, feleségével, Csillával is évtizedek óta boldog házasságban él, ami szintén erőt ad neki az élet adta megpróbáltatásokhoz.

A MobilMánia is egy csoda az életében, az együtt zenélés a zenésztársakkal, a róluk szóló dalok, a rajongók, mind-mind erőt adnak. A most elkészült lemezüket már az új felállásban készítették. A lemezbemutató után gőzerővel készülnek a januári nagy koncertjükre is.

D. E.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!