JÁSZBERÉNY

2017.12.06. 09:30

Néhány év alatt több mint tízezer családon segítettek a háború előtt

Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap jászsági hatásáról tartott előadást a napokban, a Jász Múzeumban dr. Suba Györgyné helytörténeti kutató.

Suba Györgyné adatokkal támasztotta alá előadását

Fotó: Banka Csaba

Az 1940-ben létrehozott ONCSA segítségével országos szinten mintegy tizenkétezer nagycsaládos falusi juthatott saját házhoz, gazdálkodásra alkalmas kerthez és állatokhoz.

Az érintettek számára harmincéves kamatmentes kölcsön formájában nyújtottak támogatást. A támogatási forma, illetve az építkezések sora a háború miatt szakadt meg.

Típustervek alapján megépített házak jelentek meg a Jászságban is. Jászárokszálláson, Jászapátin, Jászladányon, Jászkiséren, Jászberényben, illetve Portelken több mint száz új ház épült fel néhány év leforgása alatt.

Suba Györgyné adatokkal támasztotta alá előadását
Fotós: Banka Csaba

A program célja volt a lakosságszám növelésének elősegítése, a szegényebb rétegek munkához juttatása, illetve a gyermekvédelem. A családoknak gyermeknevelési segélyt juttattak és gyermekétkeztetési akciókat indítottak.

Az ONCSA támogatta a kisiparosokat, folyósított házasodási kölcsönt, de még ösztöndíjat is.

B. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!