SZOLNOK

2017.09.24. 06:55

Nem csak egészséget köszönhetünk a gyógyszergyárnak

– A Béres Zrt. nem csupán azért része városunknak, mert gyára Szolnokon található. Támogatásai és helyi társadalmi szerepvállalása révén joggal tekinthetjük szolnokinak! – hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester a Béres gyógyszergyár új üzemének csütörtöki avatóján. A részletekről honlapunknak beszélt a városvezető.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a Béres Zrt. új üzemének átadóján

Fotó: Mészáros János

A városvezetővel az ünnepség után készült kisinterjúból az is kiderül, mit köszönhet a megyeszékhely a Béres-csoportnak.

– A Béres zrt. számunkra a minőség megtestesítője. Hazánk egyedüli tisztán magyar tulajdonú gyógyszergyáraként nemzeti értékeket hordoz és őriz, emellett kvalifikált munkahelyeket hozott Szolnokra. Külön öröm számunkra, hogy a gazdaság fejlesztését segítő törekvéseink a magántőke számára is iránymutatóak voltak.

– Béres Zrt. régi partnerként komolyan gondolja szolnoki szerepvállalását, folyamatos fejlesztései erősítik bennünk azt az érzést, hogy kiváló döntés volt ezt a vállalatot városunkba csábítani.

– Mely területeken érzékelhető a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki jelenléte?

– Szinte minden téren; az egészségügyben, a kultúrában, a professzionális- és a tömegsport területén, de még a környezetépítésben, városszépítésben is. Csak néhány példa: támogatja a város méhnyakrák elleni védőoltó-programját, rendszeresen segíti a helyi kulturális életet, korábban pedig a Rózsakertben egy gyönyörű ivókúttal gazdagították Szolnokot.

– És miként viszonozza a város a Béres-csoport „lokálpatriotizmusát”?

– A város minden tőle telhető segítséget megad a cégnek a fejlesztéseihez. A kezdetektől szimbiózisban áll és él a két fél, így a támogatás is kétoldalú. A Béres zrt. is jelentős iparűzési adó megfizetésével járul hozzá a megyeszékhely költségvetéséhez.

– A város köszönete pedig abban is megmutatkozik, hogy a cégvezetést a legértékesebb helyi kitüntetéssel is elismeri: a Béres Csepp feltalálójának, a Széchenyi-díjas kutatónak, a gyáralapító dr. Béres Józsefnek 1999-ben, Vajda József volt gyárigazgatónak 2007-ben, dr. Bischof Zsolt jelenlegi gyárigazgatónak pedig idén adományoztuk az Ezüst Pelikán díjat.

– Egy fecske azért mégse csinál nyarat?

– Egy évtizeddel ezelőtt még csak álom volt, hogy a küszködő, elsősorban leépítésekről ismert szolnoki gazdasági élet ilyen változáson megy át. Azóta megújítottuk az ipari szerkezetet, városunkat a vasúti gépgyártás hazai központjává tettük, maga a gépgyártás is egyre hangsúlyosabb szerepet kapott, s az üres ipari telkek szépen beépültek.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a Béres Zrt. új üzemének átadóján
Fotós: Mészáros János

– Bár kevesebb szó esik róla, de Szolnok jövőjének a záloga az a hely, ahol most is vagyunk. A Gima Ipari park területe a város ipari parkjáéhoz hasonló ütemben épül, szépül. Mindannyiunknak érdeke, hogy fejlődjön, mágnesként vonzza a munkahelyeket teremtő cégeket, melyek akár, hasonlóan Béresékhez, hozzájárulnak a helyi értékekhez.

– De tekintsünk még távolabb: néhány kilométerre innen csatlakozik majd Szolnokhoz az M4-es autópálya, melynek építéséről miniszterelnök úrral a Modern Városok Program részeként állapodtunk meg. Ennek a területnek az értéke jelentősen megemelkedik, s jó eséllyel újabb cégek betelepítésén gondolkodhatunk közösen.

– Ez pedig joggal tesz bennünket optimistává városunk jövőjét illetően, hiszen a gazdaságunk működik, egyre erősebb, ez pedig hónapról hónapra több új munkahelyet is jelent. Nehéz, következetes munkával olyan alapokat raktunk le, melyek a következő évtizedek sikereinek teremtik meg a feltételeit.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!