Nem semmi, amit ez a srác tesz azért, hogy tanulhasson

Ahogy mondta, az önköltséges képzés nem olcsó mulatság, se diákbérlet, se szociális támogatás nem jár. Diákmunkából pedig szinte lehetetlen fizetni a sulit, főleg, ha sok olyan tárgya van embernek, amire kötelező bejárnia.

– Hogyan tudtad megoldani, hogy kint dolgozz, majd itthon tanulj?

– Mivel egy évet lehet passziváltatni az egyetemen, így az ember elég szabadon mozoghat, de utána fél évig kötelező bejárni. Épp emiatt így csináltam/csinálom: fél év meló kint – fél év suli itthon, majd egy év meló kint és akkor most egy év suli itthon.

– Honnan jött az ötlet? Hogyan kezdődött az egész?

– Egy ismerősöm kint dolgozott, ő adta az ötletet. Első körben egy pici faluba, Friday Bridge-be mentem. Munkásszállóba költöztünk az akkori barátnőmmel, ahol igencsak nomád körülmények uralkodtak: nyolcan egy szobában, a többiek alig beszéltek angolul.

– Nem is bírtuk sokáig, mindössze egy hónapot töltöttünk el ott – fogytam is tíz kilót –, utána az egyik közeli városba költöztünk, Peterbourgh-ba. Itt már jobb helyzetbe kerültünk, sikerült szobát is bérelnünk.

– Először ügynökséget kerestünk, ahol munkát találhatunk. Három nap alatt nagyon sok helyen jártunk. Ekkor találtam rá az egyik nagyobb futár cégre, ahol raktárosként dolgoztam. Itt már biztosítva volt a mindennapos munka, a bért is rendesen megkaptuk, valamint túlórára is volt lehetőségünk.

– Fél évet töltöttünk el itt, utána hazajöttem folytatni az egyetemet, majd tavaly szeptemberben mentem ki újra, ekkor már Bristolba.

– Volt valami segítséged, amikor Bristolba mentél?

– A Facebookon találtam rá egy úgynevezett „Bristoli magyarok” nevű csoportra, ahol minden kérdésemre válaszoltak és próbáltak segíteni. Írt is azonnal egy magyar srác, hogy van egy üres szobája, nyugodtan mehetek hozzá.

– Két-három nappal az után, hogy megérkeztem, az egyik gyorséttermi láncnál találtam munkát, ahol mikor bementem azonnal megkérdezték, hogy mikortól tudnék ott dolgozni. Hirtelen annyit tudtam kinyögni, hogy mostantól, a válasz pedig annyi volt, hogy jó, akkor holnap kezdhetek.

– Mint utólag kiderült, akkor volt menedzserváltás. Ez náluk úgy működik, hogy ha elmegy a vezető, akkor viszi magával a „kedvenc” alkalmazottait, emiatt volt szükségük új munkaerőre.

– Milyenek ott az emberek? Mesélj egy kicsit a kultúráról és a volt munkatársaidról!

– Nagyon vegyes a társadalmuk, így az emberek jóval elfogadóbbak. Azért tévedésbe ne essünk, mert nem viszonyulnak mindenkihez barátságosan, de sokkal toleránsabbak. Azt gondolom, hogy van ennek előnye és hátránya is. Elég különleges társasággal tudtam dolgozni. Volt egy indiai műszakvezetőm, lengyel főnököm, angol, ausztrál, bangladeshi, pakisztáni, vietnámi, szudáni és kínai munkatársam is.

– Igen, erről olvastam nálad a Facebookon a „Helyzetjelentések” címszó alatt írt posztjaidban. Elég népszerűek és kedveltek az ismerőseid körében. Honnan jött az ötlet, hogy ilyeneket írj?

– Általában a kinti élettel kapcsolatban két dolog merül fel az emberekben: vagy az, hogy milyen jó, mindenki nagyon sokat kereshet és a kerítés is kolbászból van, vagy pedig épp az ellenkezője, hogy milyen drága ott az élet, és mindenki jön haza, mert nem lehet megélni. Az a baj, hogy ezeket hallomásból vagy álhírekből olvassák.

– Szerettem volna, hogy az ismerőseim reális képet kapjanak, ezért kezdtem el írni ezeket. Se jót, se rosszat nem akartam kihozni belőle, csak azt, amit én élek ott át.

– Te hogy érzed, emberileg változtál a kint eltöltött idő alatt?

– Igen, szerintem nagyon sokat és jó irányba. Sokkal pozitívabb, nyugodtabb lettem és zökkenőmentesebben tudom venni a nehézségeket is. Viszont amivel számolni kell, ha kimész külföldre, hogy egy idő után leginkább csak a közeli családtagoknak és a nagyon közeli barátoknak jutsz az eszükbe.

– Azonban erőt is adhat ez a dolog, hiszen megtanulod, hogy egyedül is képes vagy boldogulni.

– Voltál esetleg külföldi focimeccsen?

– Voltam igen, Swansea – Arsenal meccsen. A barátaimmal mentem, akik Arsenal szurkolók. Direkt a vendég szektorba vettünk jegyet, de mivel a stadion másik oldalán vettük meg, így csak a Swansea szektorba ülhettünk be. Azonban a többiek Arsenalos pólóban voltak, ezért pulcsit kellett rá venniük. Abban a mezben még saját felelősségükre sem engedték be őket.

– Így végül a Swansea szurkolókkal kellett ülnünk és minden egyes Arsenal gólnál csendben kellett maradniuk, miközben elmorzsoltak egy-egy könnycseppet. Mellettünk pedig az Arsenal szurkolók szinte felrobbantak az örömtől, mivel 4-0-ra nyert a csapatuk…

– Összességében mit tudnál javasolni az Angliában dolgozó fiataloknak?

– Vegyük figyelembe, hogy Angliában is ugyanúgy megtalálhatók azok a problémák, amik itthon. Aki nem akar boldog lenni, az sehol se lesz boldog, aki pedig az akar lenni, az bárhol az lesz.

– Sok emberrel beszéltem, akik hasonlóan hozzám úgy mentek ki, hogy gyűjteni szeretnének, de végül kint maradtak, mert ők nem tettek félre, hanem inkább ott építettek fel egy olyan életszínvonalat, amit mondjuk itthon végzettség nélkül nem tudtak volna. Fontos még megjegyeznem, hogy a közlekedés kint nagyon rossz és nagyon drága.

– Ezek szerint sikerült ott összeszedni azt az összeget, amit szerettél volna?

– Igen, sikerült, bár mindig azt mondja az ember, hogy sikerülhetett volna akár többet is. De valljuk be, azért én is szeretek kirándulni, szórakozni, ami Angliában egyáltalán nem olcsó.

– Tervezel még menni más országokba is?

– Igen, Európán belül még szívesnek dolgoznék más országokban is. Főleg Skóciában. Kirándulni voltam ott régebben, iszonyatosan szép hely.

Eke Krisztián „Helyzetjelentéseiből” pár példa:

„Legutóbb elmentünk a közeli pubba, ahol rajtunk kívül csak angolok voltak, mindenki odajött hozzánk bemutatkozni és ismerkedni, nagyon jófejek itt a helyiek. (Megkínáltuk őket pálinkával, de nem bírták. Gyenge népség...)”

„Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom valaha is mondani, de talán itt még rosszabb a közlekedés, mint otthon. A tömegközlekedés itt nem igazán létezik, mármint vasútállomások vannak (szinte megfizethetetlen áron lehet vele utazni) és persze buszok is közlekednek, de igen pontatlanok, illetve nem is túl gyakran járnak.”

Bíró Zoltán