Jászkunság

2017.08.20. 18:28

Rohamosan nő a külföldről behozott használt autók száma

Jelentősen megnőtt a használt autók adásvétele a második negyedévben, derült ki a Használtautó.hu közleményéből. Ráadásul újra gyorsuló ütemben bővül a külföldről behozott használt autók száma is.

Forrás: Shutterstock

A dízelmotoros gépkocsik népszerűsége viszont egyre csökken.

Rekordmennyiségű, mintegy 175 ezer használt autó adásvétele zajlott Magyarországon a második negyedévben, szemben az előző negyedévi 158 ezerrel, derült ki a Használtautó.hu közleményéből.

– Míg az év eleje némi visszaeséssel indult, a második negyedév a szokásos szezonális erősödésnél is nagyobb forgalomnövekedést produkált – tudtuk meg Fodor Lászlótól, a Használtautó.hu értékesítési vezetőjétől.

– A növekedésben elsősorban az játszott szerepet, hogy a használtautó-piac mindkét utánpótlási szegmensében jelentős növekedés zajlott: míg a használtautó-import volumene a második negyedévben 11 százalékkal múlta felül az első negyedévi teljesítményét, az újautó-eladások ugyanebben az időszakban több mint 25 százalékkal növekedtek – tette hozzá a vezető.

Az idei első félévben itthon értékesített használt autók mintegy fele öt márka valamelyikét képviseli. Tizennégy százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második legjobban forgó márka pedig a Suzuki, tízszázalékos részesedésével. Őket sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault követi.

A használtautó-import továbbra is elsődleges forrása a hazai használtautó-utánpótlásnak: az első félévben behozott 73 500 személyautó 34 százalékkal több, mint az ugyanekkor forgalomba helyezett 54 800 darab új gépkocsi.

Ráadásul újra rohamos ütemben nő a külföldről behozott használt autók száma: az elmúlt három hónapban 40 800-ra ugrott az importált személyautók mennyisége, miután május óta rendre 13 ezer felett alakult a havi behozatal mértéke, áll a Használtautó.hu sajtóközleményében.

Július végéig már közel 86 600 külföldről származó használt személyautó kapott magyar okmányokat, ez a szám 6,3 százalékkal magasabb a tavalyi év első hét hónapjában mért 84 400-as értéknél. Amennyiben ez az újabb lendület az év végéig kitart, az idei használtautó-­import mértéke akár a 153 ezer darabot is elérheti.

Az elmúlt években a használtautó-import gyors felfutásának lehettünk tanúi: hat év alatt csaknem megötszöröződött az évente behozott személyautó-mennyiség.

A behozott autók összetétele időközben jelentősen megváltozott: míg 2011-ben a presztízsmárkákat jelentő Audi–BMW–Mercedes hármas közel 26 százalékát tette ki a behozatalnak, idén ez az arány már 20 százalék alá esett, miközben a nagyobb autók kárára nőtt az alsó-középkategó­riás modellek részesedése.

A használtautó-importnak, bár jelentősen hozzájárul a hazai használtautó-kínálat bővítéséhez, számos negatív hatása is van, ugyanis jelentős többségében magas életkorú, nehezen ellenőrizhető előélettel rendelkező járművel „gazdagítja” a hazai személy­autó-állományt.

Forrás: Shutterstock

A túlnyomórészt a nyugat-­európai országokból származó használt autóknak mindössze 20 százaléka tartozik az öt évnél nem idősebb korosztályba, miközben 62 százalékuk legalább 10 éves. Átlagéletkoruk 11 év, vagyis érdemben nem fiatalítják az átlagosan 14 éves hazai személyautó-­állományt.

„Probléma, hogy a külföldi autók többségénél jóval nehezebb utánajárni az előéletnek”

– Ami jelentősen növeli az esélyét annak, hogy egy-egy utólag felfedezett komoly meghibásodás jelentős javítási összeggel toldja meg a vételárat.

– Garanciavállalást az esetek zömében hiába várnánk, mivel a kereskedők gyakran nem is lépnek be hivatalosan az adásvétel folyamatába. A csapdahelyzetek elkerülése tehát a vásárlóktól a hazai használtautó-­piacon való vásárlásnál is fokozottabb óvatosságot követel meg – fejtette ki Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője.

Mélyponton a népszerűségük

Az év eleje óta látványosan tovább esett a dízelmotoros autók népszerűsége a használt autót keresők körében. A Használtautó.hu vezető autós portál adatai szerint míg két évvel ezelőtt másfélszer annyian kerestek dízeles autókat a potenciális vevők, mára ez az arány szinte teljesen átfordult a benzines autók javára.

– Ennek három oka is van – mutatott rá Fodor László, a Használtautó.hu szakértője.

– Egyrészt, a 2015-ös dízelbotrány óta folyamatosan egyre több gyártó dízelmotorjáról derül ki, hogy az utcai károsanyag-kibocsátása jelentősen meghaladja a laboratóriumi határértékeket. Ezzel párhuzamosan lehet, hogy néhány éven belül egyre több városközpontból fogják kitiltani a dízelüzemű járműveket, ezt pedig a vásárlók is kockázatként értékelik.

– Magyarországon ugyanakkor legalább ennyit nyom a latban az a tapasztalat is, amely az elmúlt években gyűlt össze az ellenőrizhetetlen előélettel behozott, zömmel 8–10 éves dízelautók javításának magas szervizköltségeiről.

– A korszerű dízelrendszerek felújítása egyes esetekben akár a milliós nagyságrendet is megközelítheti.

A KSH adatai szerint megyénkben is alacsony a dízeles járművek aránya, ugyanis 2016-ban 104 ezer 598 volt a személy­autók száma, melynek 72 százaléka benzinüzemű.

– A jelenlegi alacsony üzemanyagárak mellett a dízelautók egyetlen komoly előnye, a kedvező fogyasztás kevéssé érvényesül. Az irántuk táplált kereslet tovább csökken majd – magyarázta.

Czakó Nóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!