SZOLNOK

2017.12.16. 17:30

Szolnoki közgyűlés: körforgalom lesz a Szántó és a Csokonai kereszteződésében, új kerékpárutakat építenek

A megyeszékhely önkormányzata idei utolsó közgyűlését tartotta. Elfogadták a város településképi arculati kézikönyvét, mely támpontot jelent építkezéskor, a régebbi épületek állagának megóvásakor.

Szolnok következő évét alapvetően meghatározza majd a 2018-as költségvetés. Az ezt előkészítő rendelettervezetet is tárgyalták, ez szolgáltat majd alapot a februári végleges költségvetéshez.

Szabó István alpolgármester a 2017-es évről szólva elmondta, hitel nélkül működött a város, miközben sikerült biztosítani a fejlesztésekhez szükséges önerőt, valamint a minimálbér emelkedése miatt esedékessé váló béremeléseket.

A roma kisebbségi kultúra legjobbjai kaphatják meg a jövőben a Kátay Endre-díjat. Az elismerést a város napján adják át az arra érdemesnek.

Támogatásra érdemesnek találták az önkormányzat közlekedésfejlesztésre beadott pályázatát. A 653 millió forintból többek között kerékpárosbarát fejlesztések, forgalomcsillapítás, közlekedésbiztonság és akadálymentesítés, illetve az ezekhez kapcsolódó útfejlesztések várhatók.

A projekt megvalósulásával a városi kerékpárút-hálózat újabb, mintegy 1400 méter hosszúságú eleme épül majd meg. A Szántó körút–Csokonai utca kereszteződésében létesülő körforgalom és kapcsolódó útszélesítés a város észak-dél irányú tehermentesítő úthálózatának egy hiányzó eleme.

A beruházások 2018-ban valósulhatnak meg.

Hamarosan megépül a második elektromos töltőállomás a Táncsics úton. A Szolnoki Polgárőr Egyesületet érintette az, hogy az önkormányzat egy korábban a közterület-felügyelet által használt autóját átadja a polgárőröknek.

Cz. N.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!