ÉV SPORTOLÓJA GÁLA

2018.01.13. 10:13

Szolnokiak is a legjobbak között

A férfiaknál Baji Balázst, míg a hölgyeknél Hosszú Katinkát választották meg a 2017-es év legjobb sportolójának. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 60. alkalommal kiírt szavazás győzteseinek járó elismerést 436 sportújságíró voksa alapján – ami új rekord – ítélték oda.

Az M4 Sport-Év sportolója gála díjazottai és jelöltjei az idén is a Nemzeti Színház színpadán álltak össze egy közös kép erejéig

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A férfi kategória győztesének járó díjat – ami egy porcelánból készített, huszonegy karátos arannyal díszített serleg – Baji Balázs vehette át, miután a londoni világbajnokságon bronzérmet nyert a 110 méteres gátfutás döntőjében, ezzel az első magyar atléta lett, aki szabadtéren, futószámban dobogóra állhatott a vb-n, illetve győzni tudott az Universiadén.

– Gratulálok Szatmári Andrásnak és Liu Shaolin Sándornak. Remek sportemberek, akik legalább annyira megérdemelték volna ezt az elismerést. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, sokat jelent a számomra – mondta szűkszavúan a „világ leggyorsabb állatorvosaként” is emlegetett Baji.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – aki a budapesti vb-n két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, valamint a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon mind a hat számot megnyerte, amiben elindult – már otthonosan mozgott a színpadon, ami nem is csoda azok után, hogy az elmúlt négy évben rendre ő vihette haza a díjat.

Összességében hatodszor választották meg a legjobbnak, ezzel nyomába eredt a csúcstartó, hétszeres győztes Egerszegi Krisztinának.

– A budapesti vb életem legszebb pillanatai közé tartozik, a pályafutásom csúcspontja volt, soha nem fogom elfelejteni – fogalmazott Hosszú.

A fentiek után következzen az a három kategória, amelyben volt szolnoki érdekeltség. Az edzők és szövetségi kapitányok összevont versenyében Hosszú Katinka edző-férje, Shane Tusup győzött, megelőzve a Szolnoki Dózsa vezetőedzőjét, Cseh Sándort, aki csapatával az előző szezonban minden létező trófeát begyűjtött.

A hagyományos csapatsportokban szintén be kellett érnünk egy második hellyel, mivel a szakma a BL-győztes és magyar bajnok Győr női kézilabdacsapatának teljesítményét többre értékelte a Dózsáénál.

Az M4 Sport-Év sportolója gála díjazottai és jelöltjei az idén is a Nemzeti Színház színpadán álltak össze egy közös kép erejéig
Fotós: MTI/Koszticsák Szilárd

És végül az év fogyatékos sportolója kategóriában sem termett babér nekünk, Ecseki Dániel tanítványa, a vesetranszplantált Velkey Ádám ugyanis a kerekesszékes vívó Osváth Richárd és a triatlonozó Boronkay Péter mögött a harmadik helyen végzett.

A kategóriák végeredménye

Az év férfi sportolója:

1. Baji Balázs (atléta) 863 pont

2. Szatmári András (kardvívó) 341

3. Liu Shaolin Sándor (rövid pályás gyorskorcsolyázó) 292

Az év női sportolója:

1. Hosszú Katinka (úszó) 1086 pont

2. Babos Tímea (teniszező) 480

3. Márton Anita (atléta) 448

Az év csapata hagyományos csapatsportokban:

1. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 766 pont

2. Szolnoki Dózsa (férfi vízilabda) 524

3. Férfi kosárlabda-válogatott 424

Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:

1. Tenisz, Davis Kupa-válogatott (Balázs Attila, Fucsovics Márton) 515 pont

2. Férfi 4×100-as gyorsúszóváltó (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 495

3. Női kajak négyes (Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta, Lucz Dóra) 404

Az év edzője:

1. Shane Tusup (Hosszú Katinka) 477 pont

2. Cseh Sándor (szolnoki vízilabda) 340

3. Ambros Martín (győri kézilabda) 301

Az év férfi labdarúgója:

1. Nikolics Nemanja (Chicago Fire) 942 pont

2. Gulácsi Péter (RB Leipzig) 652

3. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 260

Az év női labdarúgója:

1. Jakabfi Zsanett (Wolfsburg) 999 pont

2. Csiszár Hernrietta (Leverkusen) 407

3. Vágó Fanny (Sankt Pölten) 364

Az év fogyatékos férfi sportolója:

1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívó) 611 pont

2. Boronkay Péter (triatlonozó) 532

3. Velkey Ádám (szervátültetett, atléta) 347

Az év fogyatékos női sportolója:

1. Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes vívó) 718 pont

2. Biacsi Bernadett (atléta) 547

3. Pap Bianka (úszó) 450

Az év fogyatékos csapata:

1. Női kerekesszékes vívóválogatott 622 pont

2. Férfi 4 x 100-as szervátültetett atlétaváltó 521

3. Padlóhoki-válogatott, speciális 291

Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:

1. Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Osváth Richárd, Hajmási Éva) 583 pont

2. Feczer Viktor (kerekesszékes vívás, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi) 390

3. Csamangó Attila, Győrfi Tamás (kajak-kenu, Suba Róbert) 268

Az év gólja:

Josheph Painstil (Ferencváros) gólja a Videoton ellen, NB I.

MLSZ-életműdíj:

Mészöly Kálmán (labdarúgás)

MSÚSZ-MOB-életműdíj:

Balczó András (öttusa)

Pabar Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!