Tandemugrást kapott hetvenötödik szülinapjára Józsi bácsi

– Még 1957-ben jelentkeztem a budapesti II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába – kezdte történetét Józsi bácsi, aki ma is élénken emlékszik a hatvan évvel ezelőtti eseményekre.

– Miután végeztem, Szolnokra helyeztek a mélységi felderítő zászlóaljhoz. Mondhatom, országos szinten is kiemelkedő alakulathoz kerültem, ugyanis itt különösen ügyeltek arra, hogy az ide érkező katonák fizikailag és szellemileg is a legmagasabban képzettek legyenek – részletezte, s az évtizedes emlékek közt egy újabb árulkodó fotó került elő.

– 1965. november 24-én délután Szandaszőlősön egy Li-2 típusú repülőgépből ugrottam életemben először – vette elő a gépről készült fényképet.

– Rendkívül boldog voltam, hogy Magyarország egyik legtapasztaltabb ejtőernyőse, Hüse Károly őrmester készített fel minket – beszélt kemény kiképzőjéről a hajdani ejtőernyős alezredes, majd megjegyezte, fiatalkorában a Balaton partján is teljesített már szolgálatot.

– Balatonkilitin, a Balaton fölött is ugrottunk, hajnali öt órakor indultunk neki a „bevetéseknek” – taglalta a máig élő élményt.

Később azonban egy újabb utazás várt Végvári Józsefre, ám ezúttal nem a magyar tenger felé vette az irányt.

– 1975-ben a leningrádi katonai akadémiára nyertem felvételt, miután feletteseim úgy döntöttek, nem ugorhatok többet. Azt mondták, ettől az alakulattól erre az akadémiára tőlünk még senkit sem vettek fel, így érthető volt, hogy odafigyeltek rám – tette hozzá a volt katona, majd megjegyezte:

– Az ejtőernyős azt, hogy rutinból csinálni, nem ismeri. Bíznia kell önmagában, mert minden ugrás más és más. Rengeteg balesettel találkoztam életem során, de bennem sohasem mozdult meg, hogy bármi bajom történhet – vetette ismét pillantását a megsárgult fotókra, s elmosolyodott.

– 1975 márciusában ugrottam utoljára. Eddig a pillanatig százhetvennyolc önálló ugrásom volt – nyílt is az egykori ejtőernyős napló, melyben a hajdani művelet adatait rögzítették.

Azóta negyvenkét év telt el, mígnem Józsi bácsi családja újjáélesztette a katonában az ejtőernyős ösztönöket.

A légi művelet iránt érdeklődő lányai ugyanis tandemugrásra invitálták édesapjukat.

– Józsi nem akart tandempilótával ugrani, ő egyedül szeretett volna, pont, mint az ejtőernyős évek alatt… – vette át a szót a feleség, Klárika.

– Utánajártunk, működhet-e az, hogy egyénileg tegye meg az ugrást. Ehhez azonban korából adódóan engedélyek és orvosi igazolások kellettek volna, így meghiúsulni látszott az elképzelés.

A család azonban megpróbálta őt rábeszélni a tandemugrásra, melyhez nem kötődtek ennyire szigorú feltételek. Józsi viszont sokáig ellenkezett, ugyanis mindenképp oktatópilóta segítsége nélkül szeretett volna ugrani – mosolygott férjére Klárika.

Közeledett azonban a születésnap.

– Józsi egy napon lányaink részére telefonon egyeztette le a tandemugrás részleteit kedves ismerősünkkel, amikor belekiáltottam a telefonba, hogy „Gábor, a papi is fog ugrani!”. Végül a család rábeszélte őt a közös ugrásra, és nagy élmény volt ez neki a születésnapján – zárta gondolatait a hölgy.

De mi is az a tandemugrás?

Ez az ugrásforma számos dologban különbözik az egyéni ugrástól.

– Felmegyünk egy bizonyos magassági szintig, mely nagyjából háromezer méter körül van. A tandempilóta négy helyen magához csatol, így történik az ugrás – magyarázta az alapokat lelkesedve Józsi bácsi. Az ejtőernyőzés ezen speciális formáját egyébként rövid oktatás is megelőzi, s a tandemugró felszerelése sok esetben eltér a szóló ejtőernyőző eszköztárától.

Hartai Gergely