FÓRUM A KONZULTÁCIÓRÓL

2017.10.20. 12:45

Teltházas lakossági fórumot tartottak Mezőtúron a nemzeti konzultációról

A nemzeti konzultáció nagyon fontos, demokratikus intézmény Magyarországon, amely lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy kinyilvánítsák véleményüket.

Rétvári Bence őse Mezőtúrt képviselte a parlamentben

Forrás: Beküldött fotó

Érdemes élni ezzel a lehetőséggel! – emelte ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azon a szerda esti sajtótájékoztatón, melyet a térség országgyűlési képviselőjével, Boldog Istvánnal közösen tartott egy lakossági fórum előtt.

– Nem engedhetjük, hogy akaratunk ellenére mások irányítsanak minket! – tette hozzá Boldog István, aki hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy Soros György személyében egy milliárdos döntsön Európa sorsáról.

– Ez a földrész mindig is különböző nemzetek hazája volt, s mindent meg kell tenni azért, hogy megvédjük a nemzeti határokat – mondta.

Rétvári Bence őse Mezőtúrt képviselte a parlamentben

Forrás: Beküldött fotó

 

A jó hangulatú fórum telt ház előtt zajlott. Rétvári Bence a közönségnek elmondta, mezőtúri kötődéssel is büszkélkedhet, hiszen üknagyapja ennek a térségnek volt országgyűlési képviselője.

Tóth Lajos felsőházi képviselőként, államtitkárként és belügyminiszterként egyaránt politizált egykor.

Sz. Zs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!