DOHÁNYZÁS

2017.09.18. 14:00

Némely szállodában a tiltott helyen történő cigizés miatt pluszköltséget számolnak fel

A nemdohányzók védelméről szóló törvény pontosan szabályozza, hogy hol tilos a dohányzás. Így a szabályozás bevezetése óta a szállodákban is csak a kijelölt helyeken szabad rágyújtani. Ám erre gyakran fittyet hánynak a vendégek.

Az országos tapasztalat az, hogy a kül­földiek körében nem ismertek a dohányzásra vonatkozó szigorú szabályok. A megyei szállodavezetők azonban arról számoltak be, hogy a hazai vendégek sem mindig követik a szabályokat, habár ismerik azokat.

– Szállodánkban csak a kijelölt dohányzóhelyeken szabad rágyújtani, magában a hotel épületében, tehát a szobákban, az étteremben és az előtérben nem, és ezt a törvényeknek megfelelően táblákkal jelezzük is – mondta el kérdésünkre Zámbori Péter, a kisújszállási Hotel Kumánia ügyvezető igazgatója.

– Mivel ez egy gyógyszálloda és egészségügyi létesítmények vesznek körbe minket, próbáljuk betartatni a szabályokat, azonban ez nagyon nehéz.

„Gyakran előfordul, hogy a vendégek titokban az erkélyen dohányoznak, de időnként a szobában is rágyújtanak, ilyenkor azonban rögtön riaszt a füstjelző”

– magyarázta az igazgató, aki hozzátette, hogy tapasztalatai szerint főként a Romániából érkező vendégek azok, akik kevésbé értik meg ezt a szabályt, mert furcsának tartják.

– A közelmúltban is volt ebből problémánk, amikor az egyik román vendégünk az étteremben gyújtott rá. Amikor azonban szóltunk neki, hogy ott nem lehet dohányozni, tudomásul vette azt.

– Egyébként, ha panasz érkezik, hogy valaki dohányzik, akkor természetesen udvariasan megkérjük a vendéget, hogy hagyja abba, de minimális lehetőségeink vannak a szankciókat illetően.

– Mi ugyanis nem hatóság vagyunk, így nem tudunk büntetni, azonban már több szálloda is bevezette azt a módszert, hogy annak, aki a szobában dohányzik, a takarításért és a textília mosásáért pluszköltséget számolnak fel.

– Mi is gondolkodunk rajta, hogy a jövőben alkalmazzuk ezt a szabályt, mert szerintem ez egy jól működő gyakorlat – árulta el Zámbori Péter.

„Amikor bevezették az új szabályozást, kicsit zúgolódtak a vendégek és nehezen értették meg, főleg az osztrákok és a németek, akik többnyire dohányosok”

– emlékszik vissza Ábrahám Tamás, a tiszafüredi Hableány Hotel igazgatója.

– Ők ugyanis nehezen szokták meg, hogy hideg időben is ki kell menniük a szabadba, hiszen szállodánkban a bejárati ajtótól öt méterre található kijelölt dohányzóhely.

– A magyarok viszont az első perctől kezdve tudomásul vették az új szabályokat, hiszen ez egy olyan rendelet, mellyel a vendégeink java része egyetért.

Sokszor hiába a tiltótábla, ha valaki nem akarja, úgysem veszi észre…
Forrás: Shutterstock

– Manapság azonban sem a külföldi, sem a magyar vendégek részéről nincsenek problémák a rendelet betartásával, mert akik dohányoznak, elfogadták és megértették, hogy ez másokat zavar, ezért betartják a szabályokat – mondta Ábrahám Tamás, aki jó döntésnek tartja a rendelet bevezetését, mivel egy étteremben kifejezetten zavaró lehet, ha étkezés közben a másik asztaltól száll felénk a cigarettafüst, mely ráadásul egészségtelen is.

A Hableány Hotelben egyébként a kötelező táblák kihelyezése mellett a házirendben is szerepel, hogy az épületben nem lehet dohányozni, tehát kellően tájékoztatják a vendégeket a szabályokról.

A szobákban pedig itt is füstjelzőket helyeztek el, szóval, ha valaki rágyújtana, azt jelezné a berendezés, ilyenre azonban még nem volt példa.

A külföldiek is szabálytisztelők

– A Hozam Hotel egész épületében és a wellnessrészlegben is tilos a dohányzás, melyre minden bejáraton és a szobákban elhelyezett táblákkal hívjuk fel látogatóink figyelmét. A szálloda minden emeletén található azonban egy terasz, itt jelöltük ki a dohányzóhelyeket, ahol hamutálat is biztosítunk vendégeinknek – tudtuk meg Ondrék Róbert igazgatótól.

– Nekem az a tapasztalatom, hogy amióta bevezették az új szabályozást, sokat fejlődött a dohányzási kultúra, és ez meglátszik a szobában történő dohányzáson is. Vendégeink többsége be is tartja az előírást, még a külföldiek is – fejtette ki az igazgató.

Czakó Nóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!