Közélet

2009.06.19. 18:09

Végig rettegték az utat: mit fognak látni, ha leszállnak

Június 14-én emléktáblát avattak Mezőtúron, az egykori zsidó gettó közelében. A táblával és a mellé ültetett szomorúfűzzel a város az 1944-ben Mezőtúrról ártatlanul elhurcolt, tragikus sorsú zsidó családoknak állított emléket. Azoknak, akik annak idején végig rettegték az utat a vagonokban, hogy mit fognak látni, ha leszállnak a vonatról.

L. Murányi László

— Az év elején azzal keresték meg az önkormányzatot a negyvennégyben elhurcoltak utódai nevében az egykor Mezőtúron élt Ritter és Erdős családok leszármazottai, hogy állítsunk emléktáblát a holocaust hatvanötödik évfordulóján — tájékoztatott a történtekkel kapcsolatban Mlinárcsek János alpolgármester. — A képviselő-testület tagjai természetesnek tartották, hogy támogatják a kezdeményezést, hogy emléket állítsunk városunk egykori polgárainak, és örökre emlékeztessünk az embertelen szörnyűségekre.

A mezőtúri tragédia eseményei, hála a helytörténészeknek, pontosan ismertek. 1944. május 26-án, Jász-Nagykun-Szolnok megye alispánjának utasítása nyomán, a mezőtúri hatóságok három zárt, bekerített gettót jelöltek ki a városban élő zsidóság számára. A helyszín a téglagyár és a mai főiskola térségében volt. Néhány héttel később, június 16-án, vasúti szerelvényen, több mint 350 embert — gyakorlatilag a város teljes zsidó lakosságát — Szolnokra szállították, hogy onnan aztán nem sokkal később útnak indítsák őket ausztriai és lengyelországi haláltáborok felé.

Az elhurcoltak nagy részét a halálba küldték, miután 176 mezőtúri zsidó soha nem tért vissza a táborokból. Jórészt ennek tudható be, hogy manapság gyakorlatilag nincs a városban említhető nagyságú zsidó közösség.

— Nagyon örültem annak, hogy a város fontosnak tartotta az emléktábla ügyét — mondta a Szolnokon élő Rónai György, aki tizennégy évesen, nagy szerencsével élte túl a deportálást. — Érdekes, hogy ötven évig én alig foglalkoztam a történtekkel, de mostanában egyre többet gondolok vissza rá.

Különböző családi visszaemlékezésekből tudhatjuk, hogy a Mezőtúron élő zsidókat, egészen a tragikus napokig, nem érte bántódás a származásuk, vallásuk miatt. Ők adták a város kereskedőrétegét, és az iparosok jelentős részét is; normális, jó viszonyt ápoltak a lakosság többi részével, és nem volt jelentős antiszemitizmus a településen.  
— A Fóti út 113-ban laktunk, és ugyanitt volt a szüleim boltja is. Amikor negyvennégyben a gettóba vittek bennünket, édesapám már nem volt otthon — mesélte Rónai György. — Őt akkorra már munkaszolgálatra hurcolták, így az édesanyámmal, az öcsémmel és a nagybátyám családjával vittek el bennünket.

Szolnokon különböző vonatszerelvényekre osztották be a mezőtúri zsidókat, és rögtön megindult a helycserélgetés is: rokonok, barátok, ismerősök igyekeztek azonos transzportba „átcserélni" magukat. — Édesanyám azt mondta: ha már ide osztottak be bennünket, akkor itt is maradunk, nem megyünk másik szerelvényre!

A Rónai-Rosenblüth család vonata Bécs mellé, Strasshofba tartott; dolgozni vitték őket. A másik vonat Auswitzba indult... Valószínűleg ennek az anyai döntésnek köszönhették, hogy szűk egy éven belül — 1945. április 16-án — mindannyian hazatérhettek az elhagyott mezőtúri otthonukba. Az édesapjuk két nappal korábban szintén megtért a munkaszolgálat háborús poklából.

Az emléktábla-állítás egyik szervezője, Erdős Vera arról írt a helyi lap utolsó számában, hogy akik az elhurcoltak közül a szerencsének köszönhetően túlélték a holokausztot, visszatértek a szülővárosukba, de a közösség többé már nem volt a régi. A zsinagóga épületét leszámítva, nyoma sem maradt már annak, hogy Mezőtúron egykor szép számú, megbecsült zsidó közösség élt. Emlékezni pedig kell, hogy soha meg ne ismétlődhessenek a hatvanöt éve történt embertelenségek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!