A ferencesek emlékét idézték fel a rendhagyó szolnoki kiállítással

– A ferencesek 1686-ban érkeztek Szolnokra, és hivatalosan 1950-ig voltak jelen a város életében. A török hódoltság idején nem tartózkodtak itt állandóan a rendtagok, de erre jöttek Gyöngyösről Szegedre tartván. Ekkor főleg a lelki támasz nyújtása volt a cél, de a levelezésekből az is kiderül, hogy oktatási tevékenységet is elláttak. Erre azonban egyéb bizonyítékunk nincs… – beszélt hírportálunknak a rend helyi vonatkozásairól Jámbor Csaba. A Damjanich János Múzeum könyvtárosa kiemelte, a szerzetesek kétszázhatvannégy éves ittlétük alatt számos tevékenységet folytattak a megyeszékhelyen.

Amikor a törökök kiűzése után megtelepedtek a városban, már egyértelműen részt vettek az elemi oktatásban, később gimnáziumot is alapítottak. Ám mindez elég nehezen ment, mivel a város abban az időben nem akart ilyen intézményt. Az akkori rendfőnök mégis véghez vitte annak megalapítását. A gimnáziumot végül negyven évig irányították a ferencesek.

– Érdemes megemlíteni, hogy Szolnok lakossága az 1800-as években legfeljebb 30 ezer főt számlált. Az itteni szerzetesek egy komplett tanári kart ki tudtak állítani, ami főgimnáziumi szinten azt jelenti, hogy diplomával kellett rendelkezniük. Egy ilyen kis városban ennyi diplomás ember a szerzetesek részéről akkoriban óriási dolognak számított – részletezte a kiállításrendezés előtt a szakértő. Ennek ékes bizonyítéka, hogy egy korabeli iskolaértesítőből kiderült, a tanári kart tizenhárom szerzetes és mindössze két külsős tanár alkotta.

Jámbor Csaba kifejtette, a tanítás mellett a szegénygondozás is a rend tevékenységi körébe tartozott, ahogyan a gyógyászatban is fontos szerepet játszottak.

– A helyi ferenceseknek is lehetett gyógy- és fűszernövényes kertjük, ugyanis a nagy járványok idején az orvoslásban is tevékenyen részt vettek. Tudni kell, hogy a szolnoki ferencesek Gyöngyösről jöttek, és ott fennmaradt egy könyv, mely a gyógynövényekről ad leírást, s arról, hogy azok milyen betegségre valók. Tudásukat pedig Szolnokra is magukkal hozták – folytatta Jámbor Csaba. A rend több mint két évszázados szolnoki élete sok nehézséggel párosult. A „kalapos” király, II. József például betiltotta működésüket. Tárgyaik és írott emlékeik egy része azonban a megpróbáltatások ellenére is fennmaradt.

Érdekesség, hogy az 1848/49-es szabadságharc-időszakban a latin írásról magyarra váltottak át a szolnoki rendtagok, azaz hazafiságból magyarul írták a Historia Domust, a rendház történetét. Ebben a szolnoki csatáról is részletesen írnak. Az 1850-es évek elején aztán visszaálltak a latin nyelvre.

A helyi szerzetesek tárgyaiból múlt csütörtökön nyílt kiállítás a Damjanich János Múzeumban. A tárlat célja, hogy képet adjon a rend városi tevékenységéről. Megnyitóbeszédében dr. Horváth László múzeumigazgató azt taglalta, hogy a szerzet 1950-es feloszlatása után a tárgyi emlékanyag egy része megsemmisült, míg más része szétszóródott. Épp ezért a csodával határos, hogy ennyi értékes dokumentumot sikerült a múzeumnak összeállítani városbeli múltjukból.

A jellegzetes tárgyakat pásztázva lettünk figyelmesek egy faragott könyvtartóra, melynek hátulján egy véset volt olvasható. Eszerint „Isten dicsőségére faragta Reichart Vilmosné Szolnok, 1909 húsvét”. A tartón lévő latin nyelvű bibliát 1533-ban nyomtatták Antwerpenben. A bejegyzések szerint Gyöngyösről került a szolnoki rendházba még 1762-ben. Kiállítottak még egy 18. század végi barokk monstranciát (úrmutatót) is, mely Árpád-házi Szent Erzsébet csontereklyéit tartalmazza. Mellette pedig egy pacifikálét, azaz egy békecsókot közvetítő talpas feszületet, amelyet a II. vatikáni zsinatig használtak.

Az itt fellelhető legrégebbi könyv egy 1495-ös ősnyomtatvány, amely Szent Ágoston egyik munkáját tartalmazza, de bemutatták az első római katolikus magyar nyelvű bibliát is. A Szentírás fordítását Káldi György jezsuita szerzetes Gyulafehérváron kezdte el 1605-ben és 1607-ben Olmützben fejezte be. Munkája végül 1626-ban Bécsben jelent meg.

– Rendünk számára az emlékezést jelenti ez a kiállítás. Mindez nem csupán egy gondolati munka, sokkal inkább azokra a rendtársakra való emlékezés, akik Szolnokon éltek évszázadokon keresztül 1950-ig – reagált lapunk érdeklődésére dr. Kálmán Peregrin OFM (Ordo Fratrum Minorum – Kisebb Testvérek Rendje). A tárlatot megnyitó egyháztörténész szerint az egyes tárgyak – a kiadványokon át a zenei munkákig – mind-mind azt jelenítik meg, hogy egy rendi lelkiség miként jelenik meg egy adott közösség kultúrájában.

Dr. Kálmán Peregrin rámutatott, a ferencesek küldetése nem változott az évek során. A rend által képviselt szemléletmódot pedig a fiatal generáció felé is közvetítenék.

– Számtalan lehetőségünk van erre. Gondolok itt például az esztergomi, a szentendrei vagy a budapesti iskoláinkra, vagy akár a pasaréti plébániára, ahonnan jöttem. Évről évre azt tapasztalom, ahogy nőnek fel a fiatalok, átadják a kisebbeknek azt, amire még mi tanítottuk őket. Akkor, amikor a hittanos táborban 120 gyermeket látok, jól látszik, hogy valami átment feléjük. Hiszen már nem mi adjuk át nekik a világlátásunkat, hanem egymást nevelik erre – összegezte az egyháztörténész.

Három ágát különböztetik meg

Megtudhattuk, a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalma általános szerzetesi, fogadalomtételei jellemzők, melyek nem csupán a ferencesekre vonatkoznak. A szerzetesi ruha része a korda, mely övként fonja át viselője derekát. Az „övről” lelógó három csomó pedig az előbb említett erényekre emlékeztetnek.

A ferences lelkiségnek ma három rendjét különböztetjük meg. Az első rendhez azok a közösségek tartoznak, akiket ma minoritaként, kapucinusként vagy obszerváns ferencesekként ismerünk. Ez utóbbi csoportot nevezik a magyar kultúrtörténetben barátoknak, ferenceseknek. A második rendbe a klarissza nővéreket soroljuk, a harmadik rend tagjai pedig azok a világban élő személyek, akik családosként vagy egyedülállóként a rendalapító Szent Ferenc követésére kötelezik el magukat. A szerzet egykori központját képező szolnoki belvárosi templomon ma is felfedezhető a ferences címer, alatta a felirattal, mely a templomépítés utolsó esztendejét, 1754-et örökíti meg.

A témával kapcsolatban véleményt is írtunk, azt ide kattintva olvashatják el.