Jászkunság

2017.07.23. 16:35

Havi száznegyvenkétezer sorsjegytől várjuk, hátha szerencsét hoz

A gyors nyeremény reményében rengetegen vásárolnak sorsjegyet, van, aki az utolsó ezreséből kísérti meg a szerencsét. Megyénkben havonta száznegyvenkétezer sorsjegyet értékesít a Magyar Posta. A cég tapasztalata szerint a két-háromszáz forintos árkategóriába tartozó sorsjegyek iránt a legnagyobb az érdeklődés a Jászkunságban.

A szerencseforgandó, azonban sokan próbálják megütni a főnyereményt kaparósokkal

Fotó: Mészáros János

Dinamikusan bővül a Szerencsejáték Zrt. sorsjegyeladásból származó bevétele, 2010 óta több mint a négyszeresére ugrott – írta meg a VG. Ez az összeg a társaság teljes, 385 milliárd forintos árbevételének a húsz százalékát tette ki az elmúlt évben. A Szerencsejáték Zrt. szerint az erőteljes növekedés mögött részben az is áll, hogy hat év alatt majdnem megduplázódott a sorsjegyek átlagára. A játékosok egyre inkább a közepes és magasabb árú – ötszáz-ezer forintos – termékeket keresik. Míg a magyarok 2010-ben 256 forintot adtak ki átlagosan egy sorsjegyre, tavaly már 475 forintot.

A szerencseforgandó, azonban sokan próbálják megütni a főnyereményt kaparósokkal
Fotós: Mészáros János

A Magyar Posta kommunikációs osztálya lapunk érdeklődésére elmondta, hogy megyénkben átlagosan havonta száznegyvenkettőezer sorsjegyet értékesítenek. Tapasztalataik szerint országosan és szűkebb hazánkban is a kétszáz-háromszáz forintos árkategóriás sorsjegyek a legkeresettebbek, de élénk a kereslet az ötszáz-ezer forintos árkategóriába tartozó sorsjegyek iránt is.

Szarvák Tibor szociológus szerint a sorsjegyek népszerűségének egyik oka lehet, hogy az emberek a gyors nyeremény reményében bíznak.

– Ezek a szelvények ugyanis bármikor megvásárolhatók, és szerencsés esetben rögtön felvehető a megnyert pénz, tehát jól igazodik a lakosság vágyaihoz. Ennek köszönhetően ez a legrövidebb idő alatt eredményt felmutató „nyereményjáték”. Emellett, ha úton-útfélen sorsjegyárusokba botlunk, akkor a kereskedelem és az eladás pszichológiája is arra vezet minket, hogy mi is vásároljunk belőlük. Ráadásul a sorsjegyválaszték is bővült az utóbbi években.

Gyakran előfordul, hogy a megvásárolt sorsjeggyel visszanyerjük annak árát vagy egy kicsit nagyobb összeget, mely arra ösztönözhet minket, hogy újra megpróbáljuk, hátha a következővel még többet nyerünk.

– Ez a kaszinókban kialakuló érzést idézi, de ismerjük a mondást, hogy a szerencse forgandó, és ha nem tudunk ellentmondani, ha túl gyakran „játszunk”, akkor károssá válhat, és függőség is kialakulhat. Erről akkor beszélhetünk, ha a játéknak kiemelt helye van az életünkben, és emiatt a mindennapi életmódban zavarok keletkeznek. Például pénzügyi gondok vagy hazugságok, hogy ezzel fedjük el a problémát – magyarázta a szakember, aki hozzátette, hogy a játékszenvedély ugyanabba a kategóriába sorolható, mint a kábítószer- vagy az alkoholfüggőség, így ennek gyógyításához is terápia és leszoktató programok szükségesek.

Az önkontroll hiányának ugyanis igen súlyos következményei is lehetnek. Például az illető eltékozolhatja a család vagyonát, és eközben tönkreteszi saját és mások életét. Ezek az emberek szinte minden pénzüket a szenvedélyükre költik, mert nem tudják féken tartani a vágyaikat.

Szerencsére azonban az Európai Lottótársaságok Szövetsége normáinak megfelelően, a Szerencsejáték Zrt.-nek is tekintettel kell lennie a szenvedélybetegekre, minimalizálva a függőség kialakulásának veszélyét. A kaparós sorsjegyek a közepes kockázatú játék kategóriájába sorolandók a GAM-Gard szerinti mérés alapján, azaz nem jelentenek közvetlen veszélyt a társadalom sérülékeny csoportjai számára.

Széles paletta

A Magyar Posta kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a sorsjegyválaszték rendkívül széles és folyamatosan megújuló, így jelenleg is többféle tematikának és árkategóriának megfelelő kaparós sorsjegy van forgalomban, a postai hálózatban pedig a teljes kínálat elérhető. A Magyar Posta Zrt. sorsjegyeket a Szerencsejáték Zrt. megbízása alapján országosan mintegy 2 ezer 600, Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen kilencvenöt postán árusít, emellett szinte valamennyi kézbesítőnél és mobilposta-kezelőnél vásárolhatnak ilyen termékeket az ügyfelek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!