Nyeremény

2020.02.07. 19:00

A három évtizede előfizető bánhalmai családé lett a megyei fődíj

A bánhalmai Molnár család nyerte az Új Néplap mozaik­kereső játékának megyei főnyereményét. Az egymillió forint értékű Edenred-kártyát csütörtökön vehették át az ügyfélszolgálati irodánkban.

P. Pusztai Nóra

Harminc éve előfizetőnk a Molnár család. Először mosolygott rájuk a szerencse 

Fotó: Csabai István

Decemberben indult a Mediaworks Zrt. tizenkilenc megyei napilapjában a mozaikkereső játék, mely során a lapban szereplő részletekből kellett egy autó képét kirakni. Jász-Nagykun-Szolnok megyében közel négyezer szelvény érkezett be. A bánhalmai Molnár család közel harminc éve előfizetője az Új Néplapnak, de korábban még nem vettek részt semmilyen játékban.

Harminc éve előfizetőnk a Molnár család. Először mosolygott rájuk a szerencse
Fotó: Csabai István

– Olvastam az újságban a játékról, és úgy döntöttem, most megpróbálom – mondta Molnár Andrea, az egymillió forintos Edenred-utalvány boldog tulajdonosa. – Én voltam a fő „vagdalkozó”, figyeltem és ragasztgattam a kis képeket egymás mellé. Egy szelvényre valót gyűjtöttünk össze. Komoly stratégiával adtuk fel január első hetében, hiszen a szelvénynél egy kicsit nagyobb borítékot választottam, ami talán a siker kulcsát jelentette – részletezte.

– Január végén sorsolták a nyerteseket, akiknek a név­sora belekerült a lapba – emlékezett vissza a bánhalmai hölgy, majd kifejtette, hogy aznap az egyik ismerősük hamarabb olvasta az újságot náluk, és egy üzenetben gratulált nekik.

– Akkor hirtelen, reggel háromnegyed hét körül rohantam ki a postaládához. Rögtön egyeztettem apósomékkal, mert ők is ugyanilyen néven előfizetők, hogy játszottak-e, de azt mondták, nem. Így bizonyossá vált, hogy a miénk a nyeremény. Apussal egymásra néztünk még pizsamában, és örültünk – mesélte mosolyogva, hozzátéve: a lányukat értesítették először az örömhírről.

– Az összegből elsősorban neki és a kis unokánknak fogunk vásárolni. Aztán akad olyan háztartási gépünk, ami cserére érett, valószínűleg arra is fordítunk majd. Apus szeret barkácsolni, így olyan gépet is vásárolunk, ami a ház körüli munkában segítséget nyújt. De mivel nem kell egyből levásárolni, nem fogunk kiköltekezni, hiszen jól jön még majd a rajta lévő összeg – magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy biztosan játszanak még az elkövetkezendőkben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában