A Naprendszerünkről tartottak előadást a szolnoki könyvtárban

A bemutató vezérfonala a ma elfogadott, heliocentrikus világkép kialakulásához vezető út volt.

Az ókori Egyiptomban és Görögországban még a geocentrikus világkép volt az uralkodó elmélet, melyet Ptolemaiosz állapított meg. Eszerint az elmélet szerint a Föld körül forognak a szomszédos bolygók. A tudós megírta az akkori tudományt összefoglaló művét ALMAGESZT címmel, mely a csillagászat enciklopédiájául szolgált 1500 évig.

Ezen az elméleten alapjaiban változtattak Galileo Galilei és Kopernikusz megfigyelései, amire már segítségül szolgált számukra a távcső kezdetleges modellje, benne a Galilei-féle lencsével. Az új, heliocentrikus világkép kialakulásához ugyanakkor szükség volt többek között az Isaac Newton által megfogalmazott gravitációs elméletre és Ole Röemerre is, aki 1676-ban elsőként mérte meg közvetetten a fénysebességet.

Fontos mellettük megemlíteni még Christiaan Huygens, Edmond Halley és Hell Miksa nevét is. Miksa egy másik matematikussal és csillagásszal, Sajnovics Jánossal közösen vizsgálta meg a Vénusz-átvonulást 1769-ben, az észak-norvégiai Vardö-szigetről. A méréseik összevetésével képesek voltak meghatározni meglehetősen pontosan a Nap és a Föld közötti távolságot.

A történelem után egy érdekes számadatot is megosztott a hallgatósággal Ujlaki Csaba.

– Ezermilliárd csillag van nagyjából a Tejútrendszerben, melynek nagyságát talán azzal a ténnyel lehetne jól érzékeltetni, hogy a fény százezer év alatt ér el egyik végpontból a másikig – magyarázta.

A folytatásban szó esett a Voyager-1, valamint a Voyager-2 űrszondáról is. Utóbbival még egy aranylemezt is küldtek borítóval, melyre tudományos számításokat, ábrákat rajzoltak, illetve a szonda fellövésének pontos helyzetét is megjelölték, arra az esetre, ha más megtalálná a távoli űrben.

A Voyager űrszondákat 1977-ben indította el a NASA azzal a céllal, hogy meglátogassák a távolian helyezkedő, eddig kevésbé ismert külső bolygókat, sorrendben: a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. Mindkét úrszonda elrepült az első két gázóriásig, ezt követően viszont a NASA megváltoztatta az 1-es szonda programját, így a 2-es utazott tovább a két jégóriáshoz.

– A Voyager-2 nagyjából harmincötezer év múlva fogja elérni Naprendszerünk tényleges határát – érzékeltette Ujlaki Csaba az hatalmas távolságot.