SZOLNOK

2019.09.06. 13:59

A szolnokiak már száz éve is imádták a tiszai szabadstrandolást

Nem túlzás, idén nyáron várt(!) népszerűséggel „üzemelt” a tiszai szabadstrand a megyeszékhelyen. Hosszú, várakozással telt évek után kapott újra lehetőséget a helyi szabadvizet kedvelők fürdőközönsége, hogy „élőben” lubickolhasson a szőke folyóban.

Mészáros Géza

A Tisza hosszan elnyúló szolnoki szakaszának mindkét partján, a Tisza-hídon innen és túl is, hajdan több tucat szabadstrandot alakított ki a természet a természetszerető emberekkel közösen. Miután azonban jelenkorunkban a szigorú előírások fölülírják a hűsölni vágyó állampolgári kezdeményezések íratlan szabályait, komoly előkészítő munka – és ma már jelentős ráfordítás is – szükségeltetik az engedélyezett szabadstrandoláshoz.

A hosszú évek múltán Szolnokon kiépített szabadstrandot ez év nyarán, mindössze másfél hónap alatt, több mint tízezren látogatták
Fotós: Csabai István

Hogy nem elvetélt ötlet, hanem életrevaló elképzelés volt idén kijelölni és megnyitni a megyeszékhely egyetlen szabályosan működő szabadstrandját, azt bizonyítja, hogy a július 12-i első fogadónapja óta, augusztus utolsó hétvégéjéig, csupán mintegy másfél hónap alatt, tízezernél is több fürdővendég fordult meg a szolnoki „copacabanán”. A Kötivízig a partrendezésben, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. a kivitelezésben vett részt, az önkormányzat pedig a forrást biztosította. A kezdeményezésnek oly’ hangosan volt pozitív visszhangja a Tisza-parton és azon túl is, hogy jövőre és a későbbiekben is – természetesen a Tisza szeszélyeit és partalakításait is figyelembe véve – újra megnyitják, sőt, hosszabb partszakasz kiépítésével biztosítják a szőke folyó szolnoki szakaszánál az engedélyezett szabad vízi fürdőzést.

S, hogy a városban egykoron élők mennyire is szerették nyaranta a szabadstrandolást, arról Kósa Károly helytörténész, illetve az általa gondozott, a Szolnoki Értéktárba is bekerült szolnok-tisza.blogspot.com, valamint a kosakaroly.hu honlapjai is felüdülést nyújtó információkkal szolgálnak. A folyó – és hát tudjuk, nem csupán Szolnoknál, hanem magyarországi kanyarulatai mentén számos helyén – rendre maga jelöli ki a fürdőzéshez és napozáshoz alkalmas lankás, homokos fövenyeit. Néhol, minden évben ugyanazon a helyen építi és építi tovább, máshol egyetlen esztendő használata után is könyörtelenül lerombolja a legideálisabb partszakaszait. A szabadstrandok általában ingyenesek voltak, a merülőkosaras fürdőépítményeket azonban helyi vállalkozók térítés ellenében üzemeltették.

A Magyar Királyi Pénzügyőrség merülőkosaras strandfürdője Szolnokon, az 1930-as években.
Fotó: Deme István gyűjteménye

A „potyák” azonban nem csupán a díjtalanságuk okán voltak népszerűbbek a zárt, kosarasokkal szemben, hanem, mert azokon látványosabban zajlott az élet, hangulatosabbak voltak.

A Jász-Nagykun-Szolnok-megyei lapok 1934. augusztus 30-i száma ekképp számol be a korabeli történésekről:

„A Tisza tulsó partján, a villanyteleppel szemben terül el az úgynevezett tisztviselői, vagy másképp ingyenstrand. Nagy kiterjedésű, homokos partja, a Tisza egyenletes medre, melyre méterekre be lehet lábon sétálni, anélkül, hogy ellepné az embert a víz, ideális szórakozó hellyé avatták ezt a strandot. Publikuma jóval több van, mint a Mészáros és Városi Strandnak együttvéve. Hátránya, hogy vetkőző kabinok nincsenek, s csak a bokrok gyér lombjai fedik el – úgyahogy – a vetkőzési és öltözési műveletet, viszont egy roppant nagy előnnyel rendelkezik: teljesen ingyenes, mindenki igénybe veheti, akár van pénze, akár nincs. Már kora délután népesedik a part. Elsőknek természetesen férfiak: a labdarúgásért rajongó ifjú legények jelentkeznek s püfölik a labdát, hol a vízben, hol a homokon. Mind jobban és jobban megtelnek a bokrok, virítanak a lerakott fehérneműek. Lassankint a hölgyközönség is megérkezik. Egyre-másra jönnek a karcsú csónakok és szabályszerűen egymás mellé kikötve „parkolnak”. A publikumban a társadalom minden rétege fellelhető. Látni lehet itt ősanyánk idejéből való fürdőkosztümöt és most kreált, alig-alig valamit takaró trikót. Az már megszokott dolog, hogy a lányok háta teljesen meztelen, s az elöl viselt kis takarót csupán a nyakon körülfutó szalag tartja, de most láttunk egy olyan dresszt is, ahol nemcsak a hát, hanem a gyomor is meztelen. A rendészet képviselői, kik mindennap szorgalmasan megjelennek, főleg azt vizsgálják felül, hogy nincs-e a férfiak vállán kigombolva a trikó? A legutolsó ellenőrzés 30 feljelentést eredményezett. És még egy dicséretet a strandról. Egész idényben nem volt rá eset, hogy az őrizetlenül hagyott holmik közül valami is eltűnt volna. Megvan az összetartás és betyárbecsület...”.”

Az egyik szolnoki tiszai szabadstrand az 1930-as évekből.
Fotó: Kósa Károly gyűjteménye

Hogy mennyire izgalmas élet zajlott a szolnoki tiszai szabadstrandokon, azt pedig az évente megrendezett, rangos zsűri előtt lebonyolított szépségversenyek igazolják:

„1927. augusztus 21-én szépségversenyt rendezett Szolnok strandján a „Mindnyájunk Lapja” című, Budapesten megjelenő szépirodalmi, művészeti és társadalmi újság. A vágyva vágyott első helyezést Rácz Joli vívta ki 63 ponttal. Második Szegő Tusi (53 pont), harmadik Rácz Stefi (44 pont), negyedik Mály Bubus, ötödik Kövesdi Ilonka lett. A trikó, azaz alakversenyt Czene Varga Ferencné nyerte meg 46 ponttal. Második Szegő Tusi, harmadik Krüner Lívia, negyedik Kovács Lilike, ötödik Gro Évi lett.”

A szolnoki hölgyek mindenkori báját jelzi, hogy az 1931. augusztus 16-án megrendezett szolnoki tiszai szabadstrand győztese még abban az évben elnyerte a Balaton Tündére címet is. A 18 éves Neuländer (később Nyári, illetve Némethy) Sári – édesapja neves szabómester a valaha szebb napokat megélt Baross út 40. szám alatti polgárházban – két évvel később már Fedák Sári, Jávor Pál és Gombaszögi Ella főszereplésével forgatta az Iza néni című hangosfilmet...

A szolnoki Neuländer Sári lett 1931-ben a Tisza és a Balaton Tündére is.
Fotó: Kósa Károly gyűjteménye

A cikk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashat el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában