SZOLNOK

2019.10.03. 19:00

A rák még mindig tabutéma, pedig beszélni kell róla

Egészségfórumot tartott a „Rák ellen-együtt-egymásért” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület szerdán a megyeházán. A rendezvényen a rákbetegségekkel kapcsolatos szakmai előadásokat is hallhattak a résztvevők.

Molnár-Révész Erika

Forrás: shutterstock.com

Fotó: SewCream

– A szűrővizsgálatok fontosságára szeretnénk ma felhívni a figyelmet, hiszen ha időben kiderül a betegség, minden esetben van remény arra, hogy az illető a gyógyulás útjára léphet. Az emberek gyakran félnek elmondani még a saját családjuknak is, hogy elmentek orvoshoz, és kiderült, van valamilyen problémájuk, és az egy rákbetegség.

– Több olyan érdeklődőnk van, aki felhív bennünket, meghallgatjuk, de a nevét nem adja meg, mert nem szeretné, ha a betegsége kitudódna. A rák még mindig egy borzasztó nagy tabutéma, egyebek mellett az ilyen rendezvényekkel próbálunk rávilágítani arra, hogy nem az, beszélni kell róla – mondta az esemény céljáról Furcsa Józsefné, az egyesület elnöke.

A rendezvény fővédnöke, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő levélben köszönte meg az egyesület és az egészségügyben dolgozók munkáját.

A cikk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashat el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában