szolnok

2019.03.07. 14:45

A vasúté lesz a főszerep az ünnepi hétvégén

Az egyik leglátogatottabb rendezvénye az Aba-Novák Agóra Kulturális Központnak a Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállítás.

Czakó Nóra

Idén nyolcadik alkalommal március 15 és 17 között rendezik meg az eseményt, mely tavaly több mint hatezer látogatót vonzott. A részletekről a csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója és Pálinkás Csaba szervező.

Mint megtudtuk, közel kétezer négyzetméteren mintegy négyszáz méter hosszú vasúti modellpályát alakítanak ki, és Magyarország legnagyobb H0 terepasztala mellett számtalan újdonsággal készülnek a szervezők. A Dunamenti Modellező Baráti Kör például repülőgép modelleket hoznak Szolnokra, melyek szombaton és vasárnap tekinthetők meg.

Újra szerepel a kiállítók között a VOKE Szolnoki Vasútmodellező Klub, a szolnoki Kádár család pedig tovább bővítette amerikai vasúti terepasztalát, melyet itt láthat először a közönség. A Lego város több tízezer kockából épül majd fel, de egy az 1950-es években gyártott PéVé vasút is várja a látogatókat.

Gombos István, az idén húsz éves Baranyai János Vasútbarát- és Modellező Klub vezetője elmondta, hogy Magyarország és Közép-Európa legnagyobb terepasztalával érkeznek Szolnokra, mely az egyetlen analóg, tehát nem okos eszközzel irányítható asztal a kiállításon.

Mivel idén 215 éves a gőzmozdony, főként ilyen járművek közlekednek majd rajta, de most először autókkal kiegészülve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában