2019.01.10. 12:27
A zene ereje
Egy régi mondás szerint zene nélkül lehet élni, de nem érdemes. Úgy tűnik, napjainkban is van igazsága ennek az ősi bölcsességnek, ha nem is ilyen sarkos formában.
A legutóbbi, tiszaföldvári példa szerint, ahol spontán összeállt tűzoltózenekarnak, pontosabban füttyös kórusnak sikerült megszelídítenie egy agresszív, s egyébként is pánikba esett ebet, mindenképpen van létjogosultsága a bölcsességnek.
Nem tudom, honnan jött az ötlet, hogy erőszak, nyugtatóinjekció, vagy bármi más kemény megoldás helyett a művészet nyelvén szólítsák meg négylábú ügyfelüket, de zseniális volt. Mindenki elégedetten távozott végül a helyszínről. Nem beszélve arról, hogy a megoldás valószínűleg rendkívül költségtakarékos is volt.
Hasonló esetre egyébként máskor is akadt már példa. Többek között egy jeles régi írónk is megemlékezett hasonló történetről. Akkor egy lakodalomból hazafelé ballagó cigányzenekart kergetett meg a falu véletlenül kiszabadult, s nem túl jó kedvében levő bikája.
Mindenki szedte a lábát, ahogy csak tudta, egyedül a nagybőgős került nehéz helyzetbe. Jókora hangszerével esélye sem volt a menekülésre, s hirtelen kellett választania az élete és kenyérkereső szerszáma közt. Ha eldobja, nélküle elmehet koldulni, ha nem hagyja veszni, akkor a bikával kell szembe néznie.
A jámbor muzsikus halálfélelmében végül zseniális megoldáshoz folyamodott. Hangszerével szembe fordult a fújtató, vérben forgó szemű hústoronnyal, s legjobb tudása szerint elkezdett játszani rajta a dühös jószágnak.
Az először döbbenten megállt, majd egyre nyugodtabban hallgatta a sorban elhangzó nótákat. Csak akkor lett nyugtalan, ha a bőgős megpróbált véget vetni a kéretlen koncertnek. Szerencsére sok nótát tudott, így kitartott addig, amíg az ébredező falusiak kiszabadították szorult helyzetéből.
Mi ebből a tanulság? Az, hogy a művészet tényleg csodákra képes, és a szelíd, megértő megoldások sokszor jóval többet érnek minden erőszakosnál.
