JÁSZBERÉNY

2017.11.20. 12:43

Átadták a Jászberényi Járási Ügyészség új székházát

Az új épületet hétfőn adták át Jászberényben.

A legfőbb ügyész ünnepi beszédében azt mondta: folyamatosság, tervezettség és megfelelőség jellemzi Magyarország ügyészségének funkcionális tevékenységét.

Polt Péter kiemelte: az ügyészi szervezet évtizedek óta megbízható, kiszámítható és magas színvonalon teljesítő tényezője Magyarországon a jogbiztonságnak és a jogegységnek. Hozzátette: ezt a magas színvonalat hivatott biztosítani az az infrastrukturális fejlesztési folyamat, amelynek egyik állomása az új jászberényi ügyészségi épület.

A 21. században jelentkező új kihívásoknak eleget kell tenni, ez rendkívüli erőfeszítéseket igényel az igazságszolgáltatás területén is – mondta a legfőbb ügyész. Az ehhez szükséges feltételek megteremtését tűzték ki többek között célul 2000-ben, amikor az ügyészségnek infrastrukturális fejlesztéséről határoztak – közölte.

Szólt arról, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében – a tervek szerint a jövő év tavaszán elkészülő tiszafüredi beruházással együtt – immár az ötödik ügyészségi épületet adhatják át.

A jászberényi új épület lehetővé teszi az eddig jellemző magas színvonalú szakmai munka további folytatását – mondta.

Varga Árpád főügyész az eseményen elmondta: az új épületnek köszönhetően megszűnik az ügyészek eddig zsúfolt, a munkavégzést megnehezítő elhelyezése. Az ügyészi munka egy komfortos, a modern építészeti irányelveknek is megfelelő, korszerű irodaházban folytatódhat – számolt be.

Az eseményen Kovács Lajos jászberényi járási vezető ügyész egyebek mellett azt mondta: széleskörű összefogás eredménye a beruházás megvalósulása.

Az esemény végén kiosztott sajtóközlemény szerint a háromszintes székházban, 460 négyzetméteren irodákat, irattárat, továbbá ügyfélfogadó, kihallgató, valamint egyéb funkcionális és kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki.

A szolnoki építészek által tervezett irodaházat a kivitelező tizenöt hónap alatt építette fel. A beruházás 276 millió forintba került, az építkezés teljes fedezetét az ügyészség költségvetése biztosította.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!