GALÉRIÁVAL

2019.10.04. 11:30

Az élményközpontú kirándulók úti célja lehet Szolnok

A szolnoki turizmus fellendüléséről esett szó egy csütörtöki sajtótájékoztatón, a Művésztelepen. Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az éppen zajló munkálatokról tájékozódott. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a beruházás megvalósulása után Szolnok is felkerülhet az ország turisztikai térképére.

P. Pusztai Nóra

Az egykori vár legnagyobb területe a Művésztelep, ahol a múlt, a jelen és a jövő találkozik. Verebes György, a telep vezetője a beruházást bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: célként tűzték ki, hogy a kulturális intézmény visszaépüljön a szolnoki köztudatba.

Műszakilag és szakmailag is indokolttá vált a korszerűsítés. A műteremlakások felújítása mellett műhelyeket és művészeti csereprogramoknak lehetőséget biztosító épületeket építenek, tájékoztatta a telep vezetője dr. Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját. A kialakított egyedülálló komplexum galéria szintje a szolnoki művésztelephez kötődő hagyatéki és gyűjteményes képzőművészeti anyag bemutatására is alkalmas lesz, és kulturális események helyszínéül szolgál majd szakmai könyvtárral és vendégművészek számára szálláslehetőséggel.

Az idegenforgalmi vonzerejű, egykori bástyát felidéző interaktív látogatóközpontban a vár történetével ismerkedhetnek meg a Szolnokra látogatók. Dr. Kertész Róbert a régészeti kutatásokat mutatta be, mely során magyarországi kuriózumnak számító oszmán palotaszárnyat és kaszárnyát fedeztek fel. Dr. Guller Zoltán meg is tekinthette az épületörökség feltárásának helyszínét.

Szalay Ferenc polgármester a bejáráson kiemelte, hogy a város jövője szempontjából meghatározó fejlesztések zajlanak a megyeszékhelyen. A már megépült Reptár, a készülő Várnegyed és a két attrakciót összekötő, impozáns Tisza-part turisztikai szempontból is vonzóvá teheti városunkat.

– A művészeti, a vár- és a sportturizmus, természeti lehetőségekkel kiegészítve olyan helyzetet teremt, amivel fel tudunk kerülni a turizmus országos térképére. A Modern Városok Programban 2,2 milliárd forintot nyert az önkormányzat a megvalósításra és további nyolcszázhetvennyolcmillió forintból a feltárt épületörökség is bemutatóterembe kerül, így a régi szolnoki városközpont visszakerül a helyiekhez.

– A Reptár megnyitásával és további turisztikai attrakciók létesítésével Szolnokon úgy fejlődik a turizmus, ahogy az országos szinten elvárt, hiszen igazodik az élményt kereső kirándulók elvárásaihoz – hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, dr. Guller Zoltán.

– Azért, hogy ne csak a turisták, hanem a helyiek is tudják élvezni a város nyújtotta lehetőségeket, még ebben a hónapban százmillió forintos támogatást kap az önkormányzat, melyből a szabadstrandot tudja fejleszteni – jelentette be dr. Guller Zoltán. A helyiek érdekeit figyelembe véve, a lakosok is élvezhessék a városba érkező turisták jelentette előnyöket. A jövőről szólva a szálláshelyek kapacitásának bővítését emelte ki.

Megkezdték az informatikai hálózat fejlesztését

Szinte minden más országot meghaladó a magyar turizmus teljesítésének növekedése. A kormány három éve kiemelten, térségi alapon támogatja a turizmust, hiszen a GDP tizenegy százalékát ez az ágazat biztosítja. Országosan közel négyszázezren dolgoznak a turizmus-vendéglátás iparágban, melyek zöme magyar tulajdonú vállalkozás. A munkájuk megkönnyítése érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség idén kezdte az ágazatot átfogó informatikai hálózat fejlesztését. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központról dr. Guller Zoltán, az ügynökség vezérigazgatója tájékoztatta a hallgatósá­got csütörtökön a városháza házasságkötő termében. A kiépített rendszer a zökkenőmentes adatszolgáltatást teszi lehetővé a jövőben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában