VÉLEMÉNY

2019.05.30. 11:00

Az orvoshiányra Berényben is igyekeznek megoldást találni

Az orvosok, ápolók elvándorlása külföldre, illetve a magánegészségügybe, évek óta komoly sebet ejt a közegészségügyön.

Illés Anita

Mindeközben sok nyugdíjazás előtt álló, illetve nyugdíjas orvos dolgozik a rendszerben, akik belátható időn belül valószínűleg nem munkával szeretnék tölteni az időskori éveket. Így az orvosok pótlása komoly feladatot jelent.

A döntéshozók különböző intézkedésekkel, például béremeléssel, a kórházak fejlesztésével és a munkakörülmények javításával igyekeznek csökkenteni a kivándorlási kedvet, és hazacsábítani a külföldön dolgozó szakembereket.

Ne gondoljuk azonban, hogy az orvosok elvándorlása csak a magyar egészségügyet sújtja. Németországból sok szakember Svájcban keresi a boldogulás útját, ezért helyettük számos lengyel orvos dolgozik ott, akik persze Lengyelországból hiányoznak. Éppen ezért a német egészségügyi miniszter nemrég felvetette, hogy uniós szinten újra kellene szabályozni egyes szakemberek elcsábítását. Persze, ezt anélkül, hogy sérülne a mozgás szabadsága.

Látható tehát, hogy az orvoshiányra itt is, ott is igyekeznek megoldásokat keresni. De nem kell nagyon messzire menni, Jászberényben a képviselő-testület májusi ülésén közös gondolkodás és párbeszéd indult a „Jászberény egészségügyéért” ösztöndíj alapításáról. Ezzel erősítenék a városhoz és a Jászsághoz való kötődést, enyhítenének az ösztöndíjas tanulmányi költségeken, és biztosítani szeretnék a településen az orvosutánpótlást.

Úgy gondolom, hogy a támogatáson túl szükség van a leendő egyetemista belső ösztönző motivációjára is. Mégpedig arra az elköteleződésre, hogy ő a jászsági betegeket szeretné szolgálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában