rákócziújfalu

2019.02.17. 15:26

Belvíztározóval készül Újfalu az éghajlatváltozásra

Az éghajlatvédelem jegyében épít csapadékvíz-tározót a község. Ide vezetnék el a belvizet, és a hirtelen lezúduló csapadékot is. A helyieknek a kis tó üde színfoltot jelenthet a település határában, ahol sétálni, sportolni vagy éppen szalonnát sütni is lehet.

Joó Zsuzsa

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Egy nyertes környezetvédelmi pályázatnak köszönhetően „klímavédelmi víztározót” épít az önkormányzat.

– A pályázat egy kérdőívvel kezdődött, melyet minden önkormányzat megkapott. Arra volt kíváncsi a pályázatkiíró, hogy az önkormányzat mennyire gondolkodik környezetbarát módon, mennyire érzi az éghajlatváltozást a jövőben kezelendő problémának, és persze azt is megnézték, hogy a válaszadó település milyen helyen van és mennyire lehet sérülékeny az éghajlatváltozás hatásaival szemben – meséli Varga József polgármester.

Hozzáteszi, éghajlatvédelmi szakértő is járt a településeken, hogy megbizonyosodjon minderről. Ezek után választották ki azt az öt települést, amelyet anyagilag és szakmailag is segítenek a jövőben, hogy felvegyék a harcot az éghajlatváltozással szemben.

Bálint Csaba klímareferens hozzáfűzi, a pályázatot már úgy adták be, hogy tudták, hogyan, milyen módon és mit szeretnének megvalósítani. Rákócziújfalu egy víztározóban gondolkodott.

– Amit jelenleg még csak tervezünk. A geodéziai felmérést és a talajmechanikai vizsgálatokat már elvégeztük. Úgy tervezzük, a tó patkó alakú lesz, és a focipálya, valamint a falu végi II-es csatorna között fog majd elhelyezkedni, a művelődési háztól pár száz méterre – mondja.

Kérdésünkre, hogy egy ilyen klímavédelmi beruházás jótékony hatásaiból mit vehetnek majd észre a lakosok, a polgármester elmondja, az éghajlatváltozást ma már mindenki a bőrén tapasztalhatja. Ilyen például a nyári száraz hőség, a csapadékszegény időjárás, a tavaszi belvíz.

– Falunk próbál alkalmazkodni ehhez, méghozzá úgy, hogy „befogjuk” az időszakos többletcsapadékot, belevezetve azt a tóba. Mindez pozitívan hat a klímára, hiszen így növeljük a párologtatást. Segítjük elvezetni a belvizet a tóba, így a gazdák hamarabb tudják elkezdeni a tavaszi magágy-előkészítést. A hirtelen leesett csapadékot az év minden szakában tudjuk majd tárolni – vázolja az egyik hasznot.

Ezek mellett további előnyeit is élvezik majd a lakosok a tározónak.

– Egy tájba illő, rekreációs, üde, zöld oázist szeretnénk a falu határában, ahol lehet nagyokat sétálni, szalonnát sütni, sportolni. Szeretnénk egy erdős és egy nádasos részt is kialakítani.

Tanácskozást is tartanak róla

Az országban is egyedülálló tó-kialakításáról hallottak már a rákócziújfalui lakosok, hiszen tavaly erről lakossági tájékoztatót tartottak nekik. A helyiek örömmel és persze kíváncsian várják tavuk „születését”, amelyet 2021-re terveznek. De addig még van feladata az önkormányzatnak, a szakembereknek.

A klímavédelmi beruházásokról eddig is tartottak már konferenciákat, szakmai előadásokat a pályázatban érintett önkormányzatoknak és más érintett szervezetnek is.

A legközelebbi tanácskozást Rákócziújfaluban tartják, február 26-án, a témával kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában