TISZAPÜSPÖKI

2017.08.21. 09:32

A csángók a mai napig védik és ápolják a magyar hagyományokat

A Madarasi-­Hargitát és Csángóföldet is bejárták azok a tiszapüspökiek, akik idén jelentkeztek a Tiszapüspökiért Kör Egyesület által meghirdetett túrára.

A tiszapüspökiek az erdélyi kiránduláson

Forrás: Beküldött fotó

Az egyesület már harmadik éve szervez utazást Erdélybe.

– Fontosnak tartjuk azt, hogy kulturális és sportprogramok, hagyományőrző események, táborok színesítsék a mindennapokat, amellett azt is, hogy lehetőséget nyújtsunk arra, hogy különböző kirándulásokra is eljussanak a helyiek – mondta Bander József, a település polgármestere, aki maga is részt vett az ötnapos túrán.

– Nagyon kellemes benyomásokkal tértünk haza – meséli a polgármester –, a Madarasi-Hargita és Csángóföld szépségeit látogattuk végig a mintegy harmincöt résztvevővel.

A tiszapüspökiek az erdélyi kiránduláson
Forrás: Beküldött fotó

– Nagyon megérintett mindenkit, ahogy a csángók védelmezik, ápolják a magyar hagyományaikat, nyelvünket. Meglátogattuk többek között Tamási Áron sírját, házát is, ahol élt, a Mada­rasi-Hargitán, ahol kopjafát helyezett el az egyesület Tisza­püspöki nevében három évvel ezelőtt, és most új szalagot helyeztünk el – tette hozzá Bander József.

M. R. E.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!